• facebook
  • soundcloud
  • youtube

Koncertbeszámoló



Beszámoló: XXII. Gitármánia Tábor és Zenei Továbbképző Tábor (4. nap)

Lassan a végéhez közeledik a tábor, már csak két nap van hátra és sajnos vége ezeknek az izgalmas és eseménydús beszámolóknak is. De addig még bizony lesz olvasnivaló! Újabb nap a Mocskos Hudini életében. Éppen a gyaloghíd közepén jártunk, mikor hatni kezdett a Kőbányai. A délután azon stádiumában indultunk neki felderítő körutunknak, amikor a Nap már készül lebukni a látóhatáron, ám egy jól irányzott rúgással azért még határozottan fejbekúr, és egy utolsó, erőteljes verejtékezést és lihegős szenvedést indukál. Ha csak pár óra erejéig is,de szabadulnunk kellett a táborból. A falak repedéseiből, a mosdókagylók nyílásaiból, a szekrények sötét zugaiból aljasan előkúszó jazz-dallamok egyre erősebben fognak minket közre és egyre kegyetlenebbül, egyre pszichopatább módon fojtogatják mindkettőnket. Jómagam már azon sem csodálkoznék, ha Szappanos György és basszuskvartettje ott állnának fölöttem hajnalok hajnalán, míg én az igazak álmát alszom, és alig hallhatóan, de mégis határozottan tolnák a fülembe az improvizatív, éteri liftes muzsikát. Mindenhonnan ugyanazok az akkordok, ugyanazok a hangok záporoznak. Tocsogunk a visszhangos jazz-dallamok véget nem érő mocsarában. Átérve a hídon a halál és a szenvedés fogadnak. A térkövön apró darabokra tört borosüveg-szilánkok csillognak a lemenő Nap fényében, míg pár méterrel odébb apró, vörös foltok jelzik a tegnap éjszakai duhajkodás nyolc napon túl gyógyuló eredményeit. Talán felrepedt egy állcsúcs, talán elroppant egy orrcsont, vagy talán csak kifröccsent néhány csepp bikavér, miközben egy ifjú borszakértő a vörösboros-kóla leghatékonyabb keverési arányainak megalkotására tett kísérletet. Végre valahára! Ez kell nekünk, a levegőben terjengő jász őserő, és az urbánus kilátástalanság összefonódásából kialakuló, agresszív néplélek kibontakozása. Már csak egy igazi, tahó rockkocsmát kell találnunk valahol, és az estét indító összkép egészen tökéletesen pótolni fogja azt, amit a tábor hangzatos, ám napok után már fojtogatóan unalmas jazz-közhelyeiből olyannyira hiányolunk. Lelkesedésünket az alig egy sarokkal odébb elhelyezkedő jazzklubból kiszűrődő, förtelmesen ismerős, csilingelő dallamok törik le, és rájövünk arra, hogy tulajdonképpen ez egy olyan hely, ahonnan bármennyire szeretnénk, mégsincs menekvés. Nem is jutunk beljebb a Tisza parti sétánynál, ahol legalább sikerül átmeneti menedékre lelnünk, és a víz folyását bámulva nyugalomban elgondolkodni az élet nagy dolgain, amíg tovább folytatjuk az időközben kissé felmelegedett söritalok elpusztítását. Konstatálnunk kell, hogy Szolnok azért mégis szép város, és én személy szerint sokkal szívesebben lennék itt alkoholista, mint mondjuk Budapesten, vagy Salgótarjánban. Rengeteg jó szabadtéri hely van, ahol kellemes hangulatban lehet lerészegedni, csak ne lenne mindenütt ennyi rohadék szúnyog. Éjfél magasságában sikerül magunkat rávenni arra, hogy visszavonszoljuk fáradt porhüvelyeinket a táborba és nyugovóra térve felkészüljünk a másnapi…



Beszámoló: XXII. Gitármánia Tábor és Zenei Továbbképző Tábor (3. nap)

Túl vagyunk a tábor első két napján. Lassan de biztosan haladnak fiaink a végső megmérettetés felé. Ezúttal a harmadik nap következik várhatóan hasonlóan izgalmas történetekkel! Lesz gitárkurzus és sok minden más is! Timúr és dajkag újabb beszámolói! Elképesztően jó érzés úgy ébredni, hogy az ember nyelőcsövét nem mardossa az előző nap elfogyasztott alkoholmennyiség által generált gyomorváladék. Sokkal könnyebb így végigülni egy gitárkurzust, és sokkal könnyebb nem úgy érezni magam, mintha éppen nagy erőkkel akarnék minél hatékonyabban és hamarabb megdögleni. A napot ismét Lukács Peta haladó gitáróráján indítjuk. Azt kell, hogy mondjam, ez a fazon egyre szimpatikusabb. Készséges, jó előadó, és sok zenésszel ellentétben nem azért tart kurzust, hogy önmagát fényezhesse. A tananyagot viszont (önhibámból ugyan, de) sajnos egyre kevésbé értem. A skálák és egyéb úri huncutságok helyett éppen ezért megpróbálok a résztvevő hallgatók megfigyelésére koncentrálni. Javarészt rocker fiatalok, a kezükben gitárral, fiúk, lányok vegyesen. Néhány széken feltűnik egy-két idősebb, őszülő, vagy épp bajszos fószer, ők szorgosan kérdeznek és jegyzetelnek. Határozottan pozitív dolognak tekintem amúgy, hogy az általam eddig annyira hiányolt zenekaros pólók száma kezd végre megszaporodni a tanfolyam látogatóinak körében. Első nap alig-alig tűnt fel egy-egy Iron Maiden, AC/DC, vagy Kárpátia póló, ma viszont már volt Metallica, Sepultura, Auróra és Nickelback is (ez utóbbi mondjuk nem annyira pozitív, de mindegy. Ameddig a föld kerek, mindig lesznek gyenge minőségű fekete textilre nyomtatott zenekaros pólók, ez a lényeg.) A kurzus után azonnal megindulunk a közös zenekari foglalkozásra, ahol a tegnap összeállt bandák feliratkozás után, érkezési sorrendben adhatják elő a tábor többi lakója előtt a tegnapi nap folyamán begyakorolt feldolgozásaikat. Mivel mi kissé későn értesülünk arról, hogy a sorrend regisztráció alapján alakul ki, így utolsó előtti, 26. zenekarként sikerül felíratni magunkat, így körül-belül három, vagy három és fél óra várakozás után kerülünk sorra. Az előttünk játszó bandák közt képviseltették magukat határozottan ötletesek, kellemesen középszerűek, kevésbé kreatív, ám jól összerakott formációk, viszont igazán szar, szétcsúszós Tankcsapda-tribute nagy meglepetésünkre nem volt az előadók soraiban. Az is roppant meglepő volt számomra, hogy mindössze egyetlen Tankcsapda feldolgozás csendült fel a majd’ 4 órás foglalkozás során, és az sem a zenekar kommerszebb, rádióbarát szerzeményei közül került ki, hanem a tökösebb, régi anyagok dalainak egyike volt. Volt azonban Hooligans feldolgozás, amiért minimum egy szárazkolbásszal arcon csapkodás járt volna a projekt minden egyes zenészének, remélem nem kell túlmagyaráznom, hogy mégis miért. Szerény személyemet közel 3 órán keresztül fojtogatta a rettegés attól, hogy mégis hogyan fog a javarészt heavy metálon, jazzen,…



Beszámoló: XXII. Gitármánia Tábor és Zenei Továbbképző Tábor (2. nap)

Reggel 7:20-kor csörög az ébresztő. Saját izzadtságomban megpárolódva, csatakosan ébredek, a reggeli zuhany és a reggelire kapott két szalámis szendvics vajmi keveset segít. A gyomorsav démoni karmok módjára mardossa nyelőcsövemet, néha fel-fel buggyan torkomban egy kevés a már félig megemésztett, vacsorára kapott rántott húsból. Szerzőtársam úgy aludt, mint egy darab szikla, egy kezdődő atomháború sem tudta volna felverni angyali álmából, rólam ez már kevéssé mondható el. Nagy nehezen sikerül legyőznöm a hányingerem, és összeszedem magam, feladatunk van, megindulunk, hogy részt vegyünk a táborban történő, első gitárkurzusokon. Szerkesztőtársam furfangosan félrevezet, és a kezdő óra helyett beültet a haladó gitárosok számára tartott oktatásra. Eleinte aggódom, hogy meg sem fogom közelíteni azt a színvonalat, amit majd a többi ifjú tanonc körülöttem, azonban félelmeim teljes mértékben alaptalanok. Az egyórás tanfolyam keretein belül egyetlen hangot sem kell lepengetnünk, ergo totálisan feleslegesen vonszoltuk magunkkal hangszereinket az egyre csak eszkalálódni látszó hőségben. Na de sebaj. Előadást hallgatunk skálákról, hangszínekről, valamint arról, hogyan is kell megírni úgy egy gitárszólót, hogy az valamilyen szinten passzoljon saját dalunk alapjához, és ne legyen teljes mértékben, hallgathatatlanul szar. Sok minden eszembe jut, például az, hogy a dúr és moll skálák ismerete mellet például nagyon hasznos lehet az, ha az ember Kalapács Józsefen és az Iron Maidenen kívül nyitott kissé másabb, kreatívabb, borultabb dolgokra, valamint szorult belé némi kísérletező kreativitás, de ezt egyébként az előadást tartó Lukács Peta is megemlíti kissé árnyaltabb megfogalmazásban, és ez határozottan szimpatikus. Mivel sosem érdekeltek különösebben a feszes szabályok és az előre megtervezett közhelyek, valamint nagyjából félúton lehetek az ájulás állapota és a halál közt, ezért kevés marad meg a kurzus tananyagából, mindenesetre arra emlékszem, hogy említés történik valamiféle „domináns hetes”-ről, amit félhalott állapotomban is humorosnak tartok, mert leginkább egy keményvonalas NDK-s pornófilm címére emlékeztet. Körülbelül fél óra után következik be, hogy kissé sikerül elbóbiskolnom, és szörnyűséges rémálmot látok arról, hogy a hallgatók tömegéből Lukács éppen engem szemel ki áldozatául, és arra szólít fel, hogy lépjek a színpadra és szemléltessem azt, hogyan is szól mondjuk egy standard blues skála D-mollban (létezik egyáltalán ilyesmi?). Ijedtemben pusztán egy hajszál választ el attól, hogy felugorjak székemből, és kismalacok visításához hasonlatos ordítással közöljem: „Kérem, ne bántsanak! Én pusztán a Szappanos György miatt jöttem!” A gitárkurzus után részt veszünk az első tábori zenekari órán, ami számomra végtelenül unalmas jazz/funk improvizáció keretein belül hívatott felvázolni a fiatalok számára azt, miért is öröm a zenélés. Nos, huszonhét éves koromra már nem vagyok az a zenei…



Beszámoló: XXII. Gitármánia Tábor és Zenei Továbbképző Tábor (1. nap)

Mint azt már egy korábbi felhívásunkban olvashattátok ebben az évben is megnyitotta kapuit a Gitármánia Tábor és Zenei Továbbképző Tábor. A 6 napos tábori lét alatt rengeteg neves zenész, tanár és zenekar fordul meg a táborban, akitől a résztvevők megtanulhatják a zene minden csínját bínját. Két lelkes szerkesztőnk (Timúr és dajkag) is jelen van az eseményen és a továbbiakban az Őket ért első napi benyomásokat, a táborba elindulást és a megérkezést olvashatjátok! Fogadjátok sok szeretettel a srácok írásait! 1. Bejegyzés – Munkás híradó, rock zene (Timúr) 2015.07.20. Izzadva ébredek. Hétfő reggel 6:00. Ma Szolnokra megyek egy hétre, a Gitármánia táborba. Békáson kelek verejtékezve. A hétvégi méreg még dolgozik. A dobóra után kicsit fáradt vagyok. Zombiként dőlök az ágyba. Dajka úrral serpaképben találkozunk az Árpád-hídnál. Irány a Keleti. Beverünk két kávét, és megindulunk a mesés Kelet felé. Van számomra a lapos végtelenségében valami nyomasztó. A buszra várva találkozunk egy tábori kolleginával. A pályaudvar közepén plakátállványon megtépázott hírnév. Öltönyös alak feszít a következő felirattal a feje fölött: Munkás híradó. Összedugjuk a fejünket. A hölgy elenged egy telefont, és már a személyautóban repesztünk Tiszaliget felé. Állítólag ez Szolnok Margit-szigete. Bólintunk, hogy igen, ez így van, de sokkal jobb mert kevesebb bent az ember. Szoc-erál betonépületek, óriási platánfák, és rock and roll. Egy másik történelmi időben, a természet közelében próbáljuk utolérni a Nyugatot. Zseniális. Regisztráció után megszálljuk az ágyainkat. Ideje sör után kutatni. A büfés néni láthatóan nem kedvel. Mióta itt vagyok háromszor szóltak rám, pedig semmit sem csináltam, de én türelmes vagyok, és elfogadom, hogy ők meg tüzesek. Dajka úrral való konspirációnk alatt rájöttünk, hogy Büfé úrhölgy valószínűleg APEH – ellenőrnek néz minket. Pedig Isten a tanúnk, alig hivatalos az arcunk. A háttérben üvölt a Metallica egy szomszéd viskóból. Tinédzser metálarcok sprite-ot isznak, vagy némi sört, és megélik a thrash metalt. Mintha 16 éves volnék. Előtörnek a régi reflexek. Dajka úrral kicsit koravénnek is érezzük magunkat, és különben is, ő csak kvinteket tud. Kiderül, hogy erre a hétre feltámasztjuk a kétfős zenekarunkat. Nagy az öröm a kollégák között. A megnyitó során a sátor előtt izzadunk. Kezünkben nyikorog a kőbányai. Bemutatják a felelősöket, és a mentorjainkat. Remo úr közvetlenül és szigorúan mászik a fülünkbe. Segítőkész, nyitott figura. Kidobjuk a dobozokat. Barna szofi pattan a szánkba. – Itt az ideje dolgozni! – A platán fák alatt izzadunk, a gépeink még inkább. Mikor papírra vetjük e sorokat Dave Goodman kanadai gitáros koncertjére várunk. Addig is, rám…



Koncertbeszámoló: Black Magic Six, Silence Szolnokon a Fedélzeten (2015.03.28.)

A március 28-ai szombaton mondhatni rendhagyó koncerten voltam. Egyrészt még sosem jártam a Stock emeletén, ugyanis ott volt a koncert, másodszor pedig mindkét zenekar új élmény volt számomra. Az egyik a finn Black Magic Six, a másik pedig a budapesti Silence. Mindkettő érdekesnek ígérkezett, hisz sem a stílus, sem a felállás nem a megszokott, bár a Silence háromszemélyes formációja nem egyedi, ők mégis azok, hisz egy instrumentális zenekarról van szó, és nem is akármilyenről. A hely nekem először furcsa volt, feszélyezve éreztem magam. Talán az elrendezése, talán az, hogy még sosem jártam ott, talán az, hogy rohadt drága minden, nem tudom. Majd egyszer. Az este 9 órai kezdésből lett 10; igaz, nem késés miatt. Jobb is volt így, mert két zenekarral nem lehet reggelig bulizni, és így is éjfél után végeztünk nem sokkal. A belépő viszont csak ötszá’ volt, ami igazán dicséretes, senkinek sem lehet egy szava sem. A Silence zenekar kezdett, utánuk pedig értelemszerűen a BM6 következett. Mindketten durván egy órát játszottak, de az átszerelés nem volt túl gyors. Az első fellépő a Silence volt. Ők egy budapesti instrumentális post-rock zenekar, némi psychedelikus és funky beütéssel. 2008-ban alakultak, három taggal büszkélkedhetnek: Nyíri Ambrus – basszusgitár, machine, Kovács Zalán – gitár, noise és László Gergely – dobok, ütős. Az immár 7 éves zenekar az elmúlt években több fellépést tudhat magáénak más-más, szintén ezen a szcénán belüli bandákkal, mint pl. Ana Never, Kerretta, Kokomo, Zero Absolu stb. Bár élő koncert szempontjából nincs sok viszonyítási alapom, hisz ez volt az első Silence koncertem, de mindenképp a pozitív élményeim közé került az este. A koncert alatt pedig a film, ami kivetítőn ment végig a srácok mögött brutál. Mint megtudtam, ez a Begotten nevezetű film, és bár művészfilm, ráadásul nem gyenge idegzetűeknek ajánlott és elég szürreális, nekem tetszett. Megint csak talán én vagyok a kifordult ízlésű, de ugye, mint mind tudjuk, embere válogatja. Mellesleg akit érdekel, nézzen nyugodtan utána, de felelősséget nem vállalok, ha netán visszajönne a reggeli, esetleg sértené valaki lelki világát. Setlist: Hipnotizator Brumi Patakok NewZ ZSé Funky monkey Giriny , Loops A következő zenekar a Black Magic Six volt, egy trash-blues-punk duó Helsinkiből, 2006-ban alakultak. Nem nagyon tudtam elképzelni mégis mire számítsak, de jó érzéssel indultam neki a dolognak. Ahogy utánanéztem, olyan legendák, mint a Howlin’ Wolf és a Venom ötvözeteként emlegetik őket, de Iggy Pop, a Stooges, a Dead Kennedys, de még az Ac/Dc is a „hasonlók” listáján van. A…



Koncertbeszámoló: 2014.02.20 My Mother Knows, Alsóépület, With My Soul, Anno Rt

Február 20-án a Rock Parkingban töltöttem a péntek estét négy zekekar társaságában: My Mother Knows, Alsóépület, With My Soul és az Anno RT. 9-re írták a kezdést, nagyjából hűek is maradtak ehhez, a My Mother Knows kezdett. 600 volt a belépő, szerintem korrekt, máshol többet is kifizetünk egy estéért, ehhez képest nem tolongtak az emberek, bár ettől eltekintve kellemes kis estét zártam. A hangosítás és a terem pedig továbbra sem való minőségi hangzáshoz, nem mintha ezt bárki is elvárná, de illik megjegyezni. A My Mother Knows kb. 4 éve alakult. Egy kis formálódás és pár tagcsere után Martfűn kezdtek el próbálni egy garázsban. Utoljára a dobosuk csatlakozott, aki ezelőtt egy másik zenekarban játszott évekig, és jó pár fellépéssel büszkélkedhet. Két éve vették komolyabbra a formát, előtte hobbizenekarként tolták. Mind martfűiek, de csak ketten élnek ma is ott, a többiek Budapesten és Szolnokon, ezért gyakran próbálnak Pesten is. Stílusilag bár grunge-nak indult, most a rock minden ága egy kis blues-al megfűszerezve van a palettán. Nem mellesleg ez volt az első koncertje a zenekarnak. Nagyon örültem a számválasztásnak, nem csak azért, mert személyes kedvenceim közül is elhangzott pár, hanem mert ezt a fajta stílust nem sok helyen hallani mostanában, vagy csak én járok rossz helyekre, nem tudom, mindenesetre jó kezdés volt az estének, meghozta a hangulatot. Szívesen hallanám őket máskor is, máshol is, nektek is csak ajánlani tudom. Ha valahol a My Mother Knows nevet olvassátok, akkor tessék nyugodtan elmenni, nem bánjátok meg, főleg ha van egy kis affinitásotok is ehhez a műfajhoz: számlistából lehet szemezgetni. Setlist: Are you still having fun (Eagle Eye Cherry) Every you, every me (Placebo) Geek Stink Breath (Green Day) Cocaine (Eric Clapton) Blue on black (Kenny Wayne Shepherd) Bohemian like you (Dandy Warhols) She (Green D9. ay) Word up (Korn) Keep on rockin’ in the free world (Pearl Jam) Az Alsóépület bandáról már többen is hallhattatok, nem mai csirkék, ráadásul hamisítatlan punk/rock banda. 2007-ben alakultak, eleinte Mellékhatás néven, de mivel ez már foglalt volt, új név után kellett nézni: ez lett az Alsóépület. Főként dallamos, ritmusos németes stílusú punk rock zenét játszanak, de bármelyik, ezt magáénak érző korosztály számára jó program lehet egy Alsóépület koncert. Jó néhány tagcserét átélve a zenekar 2014 augusztusában érte el a mai formáját, a jelenlegi három taggal: Lesták János (Johnny) – gitár, ének, Molnár Szabolcs (WaSaby) – basszusgitár, vokál, és Boda Gábor (Kabóca) – dob. Egy kis szünettel és pakolással az…

4 of 10
12345678