Koncertbeszámoló

Nemrég még káosz és zűrzavar uralkodott az Intim Torna Illegál háza táján- Kiss Sándor, ex- zenekarvezető önkényesen lecserélt maga körül mindenkit, és beharangozta az új Intim Torna megalakulását. Az átmeneti skizo-állapotban két azonos nevű együttes létezett párhuzamosan. De hamarosan tisztázódott: Csak egy ITI létezik, de az már Kiss nélkül. Hiányát nem érezte a Váróterem közönsége, fülpezsdítő produkciót kaptunk Dorogi Péter (ének, gitár) Gálos Ádám (dob) Nádasdi János (ütőhangszerek, rap) És az új tag Bikali Sándor (basszusgitár) jóvoltából, akik az ITI eddig megjelent három albumának (Cirkusz (2010); Kísérlet (2012); Mindenkinek igaza van (2014) legjavát hozták el. Bár evidens kéne, hogy legyen, mégsem mindennapos, hogy egy banda az előre megjelölt időpontban elkezdi a koncertjét- megadva ezzel a tiszteletet az érte egybegyűlteknek. Pedig a kezdet meghatározza az egész este további hangulatát. ITI megadta, ami jár- bevezetésben, tárgyalásban és befejezésben egyaránt. Hogy vajon mitől is unikum az ITI: (a minőségjelző-teljesség igénye nélkül) Fejrázós-csürdöngölős; elgondolkodtatós-mélyenszántós, de nem patetikus; táncolhatós- dalolhatós; kulturáltan tomboltatós finomság, nagybetűs Zenével és Zenészekkel, sok humorral, érzéssel, de szirupmentesen. A zsúfolásig megtelt hallótéren változatos korú népség gyűlt össze, hogy egy össznépi intimtornázás érdekében egyesítsék (hang)erejüket. A csápolás-dalolásban az a humanoid biliárdgolyó sem zavart senkit, aki egyensúlyát és józanságát rég elvesztve ütődött faltól-falig, időnként letarolva a nálánál kisebb termetűeket (pl. engem). A hangosításban sem volt hiba, így az ITI-ben esetlegesen nem túl mélyen járatos bulizó is prímán érthette az aranyszóló szövegeket, és emelkedett hangulatban kántálhatta a tömeggel, hogy „kirepül az égbe”. A zűrös válást-tagcserét követő új időszámítás első gyümölcse, a „Nem adom fel”-című dal is is elhangzott a koncerten. A dal érdekessége, hogy a hozzá készült klipet a tunéziai sivatagban forgatták, és ebben debütált az új tag, Bikali Sándor is. Sok víz lefolyt a lyukas kádon a fináléig. Euforikus össznépi tekerhetnék támadt a „Kedvenc mindenem” -alatt. Hogy ki mire/kire pattant volna fel, és mit tekert volna szívesen, nem tudnom, de az „Örökké” alatti hangorkán bizonyította, hogy a srácok megérdemlik a „Hipnotizőrkirály”- kitüntető címet. A koncertről készült képeket ide kattintva tekinthetők meg!  

Október 15-én Martfűn kisebb csodában volt részem. Úgy éreztem magam, mint 10 évvel ezelőtt otthon, az ország másik szegletében. A MICS-ben az a szimpatikus, hogy árral szemben úszik, és ezt onnan is tudom, hogy eleget beszélgettem Dével erről. Azon kevés tömörülések közé tartoznak, akik nyitottak az új dolgokra és a diplomáciára. Zenekarcsere programunk keretében kaptunk meghívást a Motherfolker nevet viselő eseményre. A Művelődési Ház Északi termében zajlott az esemény. Az elnevezés közel áll az ókori görög mitológiához.  A portán ülő kisvárosi asszony vonásait hiába vizslattam még csak közeli rokonságot sem mutatott a Minotaurusszal. Az épület felső végébe diszkót szerveztek, hogy a kiegyensúlyozottság jegyében minden zenei irányvonal képviseltesse magát. A létrejött határoknak köszönhetően kiszámoltam, hogy csak az épület középső tartományában kapható hot dog így a belépővel együtt körülbelül 1500 forintra rúg. Ismerjük a mondást: aki gitárzenét hallgat, ne is egyék! Az este folyamán jó 50 ember verődött össze, és láthatóan kíváncsiak voltak. Itt érdekes módon nem sörrel a kezükben dohányoznak odakint a műértők, hanem ki-be járnak és nagy érdeklődéssel kísérik a színpadon izzadó kultúrrmisszionáriusokat. Elsőként mi (Guruzsmás) léptünk színpadra. Eredetileg 20 percre terveztem a beállást, de ennyi türelmet már rég tanúsítottak felénk. A koncert kezdete előtt 15 perccel végeztünk az összes hangszer beállításával. Gyorsan legurítottam egy sört, hogy a folyton feltörő lámpalázam csillapítsam. Az első szám után mégsem rohantak ki az emberek! Sőt, kifejezetten kíváncsiak lettek, hiszen instrumentális zenét játszunk, amit később úgy jellemeztek: túlvilági tudószene. Dolgunk végeztével a magyar zene általános válságstábjává avanzsáltunk, ám a vákuumra, erre a szörnyű igénytelenségből fakadó kataklizmára mi sem találtunk a megoldást. Közben a cibakházi Mortal Fear lépett a deszkákra, akiket If You See Kaye-ként konferáltam fel. Mit tegyek? Annyira a szívem csücske az IYSK! Egyszer írtam egy kritikát egy Mortal Fear lemezről, ami tulajdonképpen azon házi hegesztések közé tartozik, ami olyan ötletekből forrt össze, amit máshol nem lehetett megszólaltatni. Azt már a kritikában is írtam, hogy zseniális ötletekkel van tele az MF zenéje, és most, hogy élőben is hallhattuk-láthattuk a formációt végre teljes képet kaptam kívülről arról, milyen is az, ha egy szobából induló projekt lélegző formát nyer és élőorganizmusként lüktet. A helyi erők demonstrációja ez a létért, és ezt ilyen válságos időkben mindig maximálisra értékelem! Az est csúcspontja azonban a budapesti Vendette Inc. volt, akik nem csak hallhatóan, de amúgy sem szarral gurigáznak. Nyers, visszafogottság nélküli „pure” metal ez, amiben sajátos módon keverednek bizonyos stílusjegyek, de határozottan jól működik. Taps, fütyülés, csöcsvihar. Persze, hogy…