• facebook
  • soundcloud
  • youtube

Koncertbeszámoló



Koncertajánló: MagasFüvesPart III. (2018.08.10-11.)

Az EastFest ugyan véget ért, de a fesztiválszezon még tart. Jövő héten pénteken és szombaton a MICS fogja újra uralni Martfű városát. A szokásosan ingyenes két napos koncertsorozat péntek este indul a Korb Tamás Projekttel, amit 19:30-tól a zseniális Dying Minds követ. A fellépések két színpadon zajlanak. Az így létrejött kínálatnak köszönhetően bárhova is futunk majd kezünkben egy jéghideg kőbányaival garantáltan muzsika szó fogad. A kulturális eseménynek a Művelődési Központ és Könyvtár tágas és szabad tere biztosít mozgást! Facebook esemény MICS Ízelítő gyanánt íme néhány fellépő:



Beszámoló: Korgoth, Pozvakowski @ Tomi Büfé

Furcsa hely a Tomi Büfé. Egy olyan pont, ahol nem csupán tisztes távolságból találkozik egymással az underground művészet és a külvárosi talponállók füstös, sörszagú esszenciája, de szimbiózisba is lép, egybeolvad és tökéletes egészet alkot. A koncerthelyiségnek használt hátsó terem falát olyan formációk fotói díszítik, mint a Csermanek Lakótelep vagy a Büdösök. Amíg az udvaron bográcsban rotyog a babgulyás Fény-fehér Pista fújja fejünk felett a trombitát. Ebből valamiféle kimondhatatlanul hiteles, szerethető egész kerekedik ki, amit tíz perc után sikerül olyannyira megkedvelnünk, hogy szinte otthon érezzük magunkat. Ez az igazi underground, kérem! Az estét valamikor kilenc óra magasságában nyitja a nevét az Adult Swim csatorna gyilkos barbárjától kölcsönző budapesti duó, a Korgoth. A zenekart egy dobos és egy basszusgitáros alkotja, nincs gitár, nincs sampler, semmi felesleges sallang. Még csak ének sincs, csupán a szünetekben felszínre törő, vadember-szerű, artikulálatlan üvöltés jelzi, hogy az egyik tétel véget ért és azonnal követi is az újabb, brutális agybaszás. A srácok nevükhöz hűen tuskó őserővel robbantják be a hátsó helyiségét, a torzított basszus annak rendje és módja szerint röfög, mint a felajzott vadkan. A dobok pedig dühöngő vadász-hordaként loholnak a nyomában. Tulajdonképpen ők a magyar Lightning Bolt. Annyiban különböznek csupán az amerikai noise-rockerektől, hogy jóval ösztönösebben és nyersebben kezelik hangszereiket és a végeredmény éppen ezért brutálisabb és őszintébb a végeredmény. A nagyjából fél órás műsor egy élő, masszív, agresszív, ösztönös zaj-massza. Se több, se kevesebb, épp tökéletes. A győri Pozvakowski a Korgoth-tal szemben már egészen más világot képvisel. Kiegyensúlyozott, pszichedelikus-experimentális poszt-rock, azonban szerencsére nem a finomkodó, hangszersimogató fajtából. A háttérben pergő 16mm-es vetítés egészen éterivé emeli a performanszot és néha olyannyira magával repít, hogy elfelejtek odafigyelni arra, részleteiben milyen is a produkció, csupán az egészet hallom és látom, afféle teljes, tökéletes audiovizuális orgazmusként. És ez jó. Egyértelműen azt jelenti, hogy képzett, megfontolt zenészek jól összerakott produkciójáról beszélünk, ami nem is csoda, hiszen a Pozvakowski 2000 óta, lassan húsz éve van a pályán, ezalatt az idő alatt pedig nem csupán hazánkban, de több külföldi turnén is sikerült bizonyítaniuk, hogy ha arról van szó, akkor a magyar, az bizony egy post-rockban is erős, verhetetlen nemzet. Az estét éjfél tájban zárjuk, felpattan még néhány Kőbányai és lecsúsznak az utolsó feles Becherovkák. Egy utolsó pillantást vetek még a mosdóra, és a szocializmus fénykorát idéző pepita járólapon a piszoár felé görnyedve veszek újra búcsút Szolnoktól, mert odakint már várnak az autóban. Viszlát, Tomi, örülök, hogy végre sikerült találkoztunk, és egy ilyen ütős,…



Egy szombat éjjel a Vasárnapi Gyerekekkel

Az ArtJáró jó buli- ha vizuális, ha auditív élményre, ha ezek keverékére, vagy egy jó kevertre vágyunk, vagy ha egyszerűen csak ejtőznénk egyet az árnyas fák ölén, az Arton van(volt, lesz) a helyünk. Van kortárs, meg klasszikus, letisztult, meg extravagáns, és van Riki. A Riki… És volt néhány Vasárnapi gyerek, akik tökéletes aláfestőzenét nyújtottak a telepi hangulathoz és az italozás különböző fázisaihoz a meghatottól a filozofikuson át a “holnaptól élni kezdek”-ig. Nem, nem fogok keletkezés időpontokról írni, és hasonlítgatni, zenei hatásokról és áthallásokról papolni. Meg kinek milyen zenei előélete, munkássága van, ésmit tett, vagy nem tett le arra a bizonyos asztalra. Inkább csak leírom a hangulatokat, amiket bennem indukált Darvas Benedek (ének, billentyűs hangszerek, teremin) Dudás Zsombor Koala (dob, vokál ) Horváth Gábor (bass) Keszei Krisztián (gitár) Ádám Rita (vokál) azaz a Vasárnapi Gyerekek. Balaton után(vagy közben- hogy most átmosódott, vagy össze…) a színpadkép úgy alakult, hogy volt, aki ott maradt, volt aki elment, és később visszajött (Vígh Mihály- Balaton), és jött egy Nő is- Ádám Rita, aki úgy énekelt Proud Maryt, hogy arra Tina Turner is felajzva dobrokolt volna. Van, aki a kikacsingatós, énekeltetős, tapsoltatós zenészeket kedveli. Jómagam azokért tudok igazán lelkesedni, akik úgy belefeledkeznek a zenélésbe, mintha nem is lenne közönség. Csak közösség van. Egy csoport, ahol mindenkinek fontos szerepe van. Nem csak a zenészeknek, hanem azoknak is, akiket megmozgat, megindít a zene. Oda-vissza áramlanak az energiák, zsigerből-zsigerbe. Itt ez történt. Mellőzve az önsegítő könyvek izzadságszagú banálgyűjteményének émelyítő sziruposságát, tömören megfogalmazták a tökéletes párkapcsolat titkát, miszerint: “Bátran lehetsz hülye velem, bátran lehetek hülye veled…” Mi mást kívánhat az ember fia-lánya a lilaködös szerelem első bódulatának múltával is?! Jó néhányan voltak bátran hülyék a színpad környékén is, mikor is a zene olyan egyedeket is képes voltak felrázni, és talpra ugratni, akik tetszhalott, mata részeg, életunt, hullafáradt állapotban voltak jelen. Hallottam innen-onnan, hogy nagyobb teret érdemelne egy ilyen zenekar, fesztiválon, nagyszínpad, stb… Minek? Nem tűnt úgy, hogy kevesellnék. Hátizsáknyi díszlettel, hangulatvilágítással és a Zenével kitágították a rendelkezésükre álló teret. Szóval tágult a tér, és görbült is, meg pulzált, és a zene átmosta és leöblítette a poros hallójáratokat és véredényeket. Meghallgatásra, azután gyakori újrahallgatásra javaslom a zenekar két eddig megjelent albumát(meg az összes eljövendőt), a 2010-es Vasárnapi gyerekek-et (rajta az egyik kedvencemmé vált és fentebb idézett „Hidegfejű szerelmesem”-el) és a 2014-es Gyere Át – címűt. Hogy milyen hangulathoz? Amikor tele van a, és amikor minden félig üres, és nyűg van, meg…



Koncertbeszámoló: Vajon Háklár Tamás álmodik-e android bárányokkal?

1. nap Péntek 19:00 – Szombat 03:00 Tamás a Döbbenet nevű zenekar gitárosa. Nyomában álmodik a gyomor. Tamás a sötétben feküdt. Nehezen jött az álom a szemére. Még megigazította mellbimbóját a firhang rejtekében és arra gondolt, mennyire sajnálja azt a sült kolbászt, ami gazdátlanul feküdt a konyhaasztalon. – Az a rohadt szesz! – gondolta magában. Mély álomba szenderült és lassan szürreális képek kúsztak a tudatába. Kelenföld. Az egyformaság betonból öntött állandósága. A kék volkswagen az egyedüli pont, ami kilóg ebből a monotóniából. Körülötte emberek lézengenek kezükben sörrel, ezen az undorítóan forró nyári napon. Kiköpi őket a sebesség istene. – Pisálnom kell. Úgy ennék valamit! Olyan fáradt vagyok! Elszívhatnánk egy cigit? Próbáltam energiaitalt is inni, de semmi sem használ. Áron, ez a szálfa ember, gyermeki másnaposságban szenved, amit az AMD együttes lemezével próbál átvészelni. Csupán György az, aki súlyos kacajok közepette vágyakozik a maláta után. Szolnokról már külön sofőr viszi őket, ugyanis itt az ideje rárobbantani egy-két italra. Pattannak a söritalok, szódával elegyedik a bor és varázs cigaretták illata száll a Tisza partján. Dé arca sejlik fel az éjszakában. Kikötöttek a hétvégi hedonizmus kalózai a Sörpad-szigeteken. Nincsenek túl sokan. A szomszédban egy rockabilly zenekar húzza a talpalávalót és hát az embereket jobban érdekli az óriás plakátra váltott siker, mint a város fel-feltörekvő szelleme. Szúnyogok marják a térdet. Elűzésük céljából a szájakban gyújtanak füstölőt a beat zenére tomboló illetlen fiatalok. A színpadon feldolgozások szólnak a magyar rádiózás csúcskorszakából. Egy-két Bikini, Republic és visszatérő motívumként fehér pillangók. A dadaista vers vizuálfolyamába csöppent Tamás felhajt egy garatnyi rákóczifalvai Döbbenet címkét viselő pálinkát. Ó! a névadó maró átka. Közben már az Új Gordiusz próbálja átvágni a csomót a deszkákon a progresszió és a jazz jegyében. Italfelhőkbe mártott esztétikai elemzés alá kerül kísérletük, ami bőven túl nyúlik a megengedett játékidőn. A közönség lézeng. Péntek van, mit tegyünk? Szombaton csak ellepik majd a teret! A Döbbenet következik. Az észlelés kapuit nyitogató pamflet-punk, budai intellektussal, dunántúli hévvel, tiszántúli hirtelenséggel. Nyakon vágják a közönséget. Értetlenül állnak a kialakult helyzet előtt, melyet kompenzálandó a Paksi-különítmény felordít a színpadra a destrukciós montázsban utazó Györgyhöz: – Lehet számot kérni? – Sajnos nem lehet! – Az Ossiantól az éjféli lányt játszátok már el! – Azt nem tudjuk eljátszani, mert olyan magas fokon áll, hogy nem tudjuk interpretálni, de eljátszhatjuk nektek a Zámbó Jimmytől a Megtaláltalak a szekrény mögött című opuszt. – Nem értetek a szórakoztatáshoz! Egyáltalán nem csalódva folytatják a műsort és mire…



Koedukált intimtorna a Váróteremben

Nemrég még káosz és zűrzavar uralkodott az Intim Torna Illegál háza táján- Kiss Sándor, ex- zenekarvezető önkényesen lecserélt maga körül mindenkit, és beharangozta az új Intim Torna megalakulását. Az átmeneti skizo-állapotban két azonos nevű együttes létezett párhuzamosan. De hamarosan tisztázódott: Csak egy ITI létezik, de az már Kiss nélkül. Hiányát nem érezte a Váróterem közönsége, fülpezsdítő produkciót kaptunk Dorogi Péter (ének, gitár) Gálos Ádám (dob) Nádasdi János (ütőhangszerek, rap) És az új tag Bikali Sándor (basszusgitár) jóvoltából, akik az ITI eddig megjelent három albumának (Cirkusz (2010); Kísérlet (2012); Mindenkinek igaza van (2014) legjavát hozták el. Bár evidens kéne, hogy legyen, mégsem mindennapos, hogy egy banda az előre megjelölt időpontban elkezdi a koncertjét- megadva ezzel a tiszteletet az érte egybegyűlteknek. Pedig a kezdet meghatározza az egész este további hangulatát. ITI megadta, ami jár- bevezetésben, tárgyalásban és befejezésben egyaránt. Hogy vajon mitől is unikum az ITI: (a minőségjelző-teljesség igénye nélkül) Fejrázós-csürdöngölős; elgondolkodtatós-mélyenszántós, de nem patetikus; táncolhatós- dalolhatós; kulturáltan tomboltatós finomság, nagybetűs Zenével és Zenészekkel, sok humorral, érzéssel, de szirupmentesen. A zsúfolásig megtelt hallótéren változatos korú népség gyűlt össze, hogy egy össznépi intimtornázás érdekében egyesítsék (hang)erejüket. A csápolás-dalolásban az a humanoid biliárdgolyó sem zavart senkit, aki egyensúlyát és józanságát rég elvesztve ütődött faltól-falig, időnként letarolva a nálánál kisebb termetűeket (pl. engem). A hangosításban sem volt hiba, így az ITI-ben esetlegesen nem túl mélyen járatos bulizó is prímán érthette az aranyszóló szövegeket, és emelkedett hangulatban kántálhatta a tömeggel, hogy „kirepül az égbe”. A zűrös válást-tagcserét követő új időszámítás első gyümölcse, a „Nem adom fel”-című dal is is elhangzott a koncerten. A dal érdekessége, hogy a hozzá készült klipet a tunéziai sivatagban forgatták, és ebben debütált az új tag, Bikali Sándor is. Sok víz lefolyt a lyukas kádon a fináléig. Euforikus össznépi tekerhetnék támadt a „Kedvenc mindenem” -alatt. Hogy ki mire/kire pattant volna fel, és mit tekert volna szívesen, nem tudnom, de az „Örökké” alatti hangorkán bizonyította, hogy a srácok megérdemlik a „Hipnotizőrkirály”- kitüntető címet. A koncertről készült képeket ide kattintva tekinthetők meg!  



Koncertbeszámoló: Motherfolker (2016.10.15.)

Október 15-én Martfűn kisebb csodában volt részem. Úgy éreztem magam, mint 10 évvel ezelőtt otthon, az ország másik szegletében. A MICS-ben az a szimpatikus, hogy árral szemben úszik, és ezt onnan is tudom, hogy eleget beszélgettem Dével erről. Azon kevés tömörülések közé tartoznak, akik nyitottak az új dolgokra és a diplomáciára. Zenekarcsere programunk keretében kaptunk meghívást a Motherfolker nevet viselő eseményre. A Művelődési Ház Északi termében zajlott az esemény. Az elnevezés közel áll az ókori görög mitológiához.  A portán ülő kisvárosi asszony vonásait hiába vizslattam még csak közeli rokonságot sem mutatott a Minotaurusszal. Az épület felső végébe diszkót szerveztek, hogy a kiegyensúlyozottság jegyében minden zenei irányvonal képviseltesse magát. A létrejött határoknak köszönhetően kiszámoltam, hogy csak az épület középső tartományában kapható hot dog így a belépővel együtt körülbelül 1500 forintra rúg. Ismerjük a mondást: aki gitárzenét hallgat, ne is egyék! Az este folyamán jó 50 ember verődött össze, és láthatóan kíváncsiak voltak. Itt érdekes módon nem sörrel a kezükben dohányoznak odakint a műértők, hanem ki-be járnak és nagy érdeklődéssel kísérik a színpadon izzadó kultúrrmisszionáriusokat. Elsőként mi (Guruzsmás) léptünk színpadra. Eredetileg 20 percre terveztem a beállást, de ennyi türelmet már rég tanúsítottak felénk. A koncert kezdete előtt 15 perccel végeztünk az összes hangszer beállításával. Gyorsan legurítottam egy sört, hogy a folyton feltörő lámpalázam csillapítsam. Az első szám után mégsem rohantak ki az emberek! Sőt, kifejezetten kíváncsiak lettek, hiszen instrumentális zenét játszunk, amit később úgy jellemeztek: túlvilági tudószene. Dolgunk végeztével a magyar zene általános válságstábjává avanzsáltunk, ám a vákuumra, erre a szörnyű igénytelenségből fakadó kataklizmára mi sem találtunk a megoldást. Közben a cibakházi Mortal Fear lépett a deszkákra, akiket If You See Kaye-ként konferáltam fel. Mit tegyek? Annyira a szívem csücske az IYSK! Egyszer írtam egy kritikát egy Mortal Fear lemezről, ami tulajdonképpen azon házi hegesztések közé tartozik, ami olyan ötletekből forrt össze, amit máshol nem lehetett megszólaltatni. Azt már a kritikában is írtam, hogy zseniális ötletekkel van tele az MF zenéje, és most, hogy élőben is hallhattuk-láthattuk a formációt végre teljes képet kaptam kívülről arról, milyen is az, ha egy szobából induló projekt lélegző formát nyer és élőorganizmusként lüktet. A helyi erők demonstrációja ez a létért, és ezt ilyen válságos időkben mindig maximálisra értékelem! Az est csúcspontja azonban a budapesti Vendette Inc. volt, akik nem csak hallhatóan, de amúgy sem szarral gurigáznak. Nyers, visszafogottság nélküli „pure” metal ez, amiben sajátos módon keverednek bizonyos stílusjegyek, de határozottan jól működik. Taps, fütyülés, csöcsvihar. Persze, hogy…

1 of 10
12345