Filmajánló

FILM(NEM)AJÁNLÓ Rocksuli (2003) A film főszereplője Jack Black, és ezzel azt hiszem elég sokat le is írtam a műről. Akinek a filmezés netovábbja a ’Tenacious D’ és társai, kérem ne is olvassa tovább ezt a cikket, nem fog neki tetszeni, sőt, csak a felháborodás lesz belőle, azt garantálom. Jacktől már a film elején megtudhatjuk, hogy ő „ott áll a tűzvonalban, és felszabadítja az embereket a zenéjével”, és mondja mindezt az után, hogy stagedive-ot ugrik a nagy semmibe, háttal egyenesen a földre. Ez a rosszindulatúan naiv mentalitás lengi körbe az egész több, mint másfél órányi szörnyűséget. Alaptételek a film szerint: 1. rockzenét kövér lúzerek játszanak, akik a lakbérproblémájukat is a nagy befutástól várják megoldódni, 2. a sikered csak és kizárólag attól függ, mekkora szólót nyomsz le egy dalban (rendben, ha a karaktere egy 80-as években, és kizárólag AC/DC-n szocializálódott balszerencsekupac is, a film szerint akkor is 2000-es éveket írunk, könyörgöm!), 3. de egyébként nem a siker számít hanem az érzés, hiszen aki sikeres, az általában rohadék is egyben, 4. a rock és metál mindenkit érdekel, és mindenkinek könnyedén megtanítható, mint a szorzótábla (WTF?), 5. bárki lehet sztár aki elhiszi magáról, hogy tehetséges, a tehetség pedig nem más (kapaszkodj meg) mint a képesség birtokában lenni, hogy lefogj 4 akkordot gitáron. Igen. Gratulálok rendező úr & Jackbácsi. Így kell tökéletesen nevetségessé tenni a mainstream médiában sokadjára is a rock/metál zenét. Ez végülis csak játék, a „kemény” zene egy maszk, amit az emberek, SŐT, általános iskolás kisgyerekek, jólfésült sznob tanulók is egyik napról a másikra magukra ölthetnek, majd alkalom adtán lecserélhetik, ha úgy tartja kedvük, nem igaz? A metál móka és kacagás, egy habkönnyű komédia, egy 4 akkordos világmegváltás hétvégente, egy víkend-keménylegénység, nem igaz? És az élet megoldódik körülöttünk, ha szól a rock! Jelentem: nem! Olyannyira gusztustalan mázba öltöztették „a szakmát”, amit az én gyomrom nagyon durván nem vesz be. Ne értsetek félre, tudom, hogy ez egy családi film, egy vígjáték, egy mittudoménmi. De azt látni, ahogy a kamu-tanárbácsi skizofrén módjára ugrál a tanári asztalon, elcseszett Angus-t utánozva szabad perceiben, az egész film alatt totálisan egykedvű általános iskolás osztálya előtt… engem lelomboz, és felteszem a kérdést: miért? Miért nem választott más témát, tisztelt Jack Black úr? Sőt: miért nem választott más szakmát, Jack Black úr? Igen, én „megfosztanám Picasso-t a gitárjától”. De nézzük a sztorit, hogy ne csak egy nagy lehúzás-tengert kapjatok. Itt van mélyen tisztelt rockistenségünk, Dewey Finn (Jack Black), aki munkanélküli, lerobbant…