• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Bloom Is Off The Rose Kritika

Bloom Is Off The Rose Kritika

Országunkat már elég régóta elérte a metálkór, ezzel együtt maga a metalcore is megfertőzte a fiatalságot. A stílus legfontosabb jellemzői között van az energia, a brutalitás, agresszivitás, néhol megfertőzve egy csepp líraisággal, de tényleg csak az íze miatt. Könnyen megfoghatja a stílus a hallgatót, hiszen a headbangre csábító ritmusok tömkelege vesz részt a zene megalkotásában. Egyik legpopulárisabb műfaj a metálon belül, így sokan megpróbálkoznak vele. Így azt kell mondjam: ma tizenkettő egy tucat az ilyen zenekarokból. Ezért igazán nagyot kell dobnia annak, aki fel akar nőni ezen stílus legnagyobbjai közé, lévén már kis magyar hazánkban is elég magas színvonalon űzik ezt az ipart.

Valamikor tavasszal, amikor a virágok kinyíltak, mutatta meg a Bloom Is Off The Rose, hogy mire is képes, ha a próbaterem helyett egy széltében-hosszában is színpadra emlékeztető alépítményt kapnak maguk alá. De mintha évek teltek volna el azóta, senki nem lett világsztár, és a Bloom sem kapott V.I.P. passt az MTV icon-ba. Ehelyett szorgoskodtak és kinyomtak egy új demót, The Last Hour Of Our Dying Sun címmel. A csapatot talán már nem kell bemutatni – de az új demót annál inkább.

You Returned To Kill Me

A kezdés, az a fránya kezdés. Nem rossz, ahogy belevágnak az első taktusokba, egy baj van vele: a Medusa Queenhez hasonlítottam, és ahhoz képest szinte és majdnem unalmas. Oda se neki, pörögjön a nóta tovább. Megy a dara, aztán refrén – ami szerintem nem sikerült olyan jóra a vokál szintjén. Pedig elég jók a gitárok alatta, hogy valami dallamosabb dolog kerekedjen belőle, de az ének tónusa idegennek hat. Kár. Aztán valami bődületes break, amit aztán égy még nagyobb breakdown követ – eh de jól szól… ez a rész nagyon jól lett megírva, meg az a durva hörgés rá, hát odab*sz. Aztán a refréntéma vokál nélkül, palm mute nélkül – áh de jó… Jó kis nóta, kár a refrénért.

The Key

Titkos, több ügynökünk halálát követelő információkat sikerült megtudnunk már a demo kikerülése előtt, miszerint Gézu az új demon az énekhangját is használni fogja. Ne lepődjön meg senki, hiszen anno a megboldogult Mandarinsban ezt főállásban űzte, így olyan nagy meglepetés nem érhet – de. A hangtónusa – valszeg a sok-sok hörgéstől – ércesebb, fémesebb. Nem új, hogy a metalcoreba tiszta éneket hoznak, de az akkor szakít, ha kristálytiszta mint a hó – mint például a CFC. Gézu hangja nem ilyen, teljesen más, dögösebb, rekedtesebb, de ugyanakkor vékonyabb – egyszóval más. Úgy érzem, ez a Bloom Is Off The Rose védjegye lehet ez a fajta tónus, ha ráfekszenek. Nem kell mondanom, hogy mennyire feldobja a folyamatos zúzdát és a darát egy ilyen dallamosabb refrén, na meg végre tudtam követni a számot – a fülembe is mászott. Sajnálom fiúk, ez nem elég underground, ez mehetne akár holnap az MTV-n.

Élőben meg még nagyobbat szól…

The Last Hour Of Our Dying Sun

Headbang, lehet rázni, Gézu hörög, meg breakdown . A metalcoreban a breakdown legalább annyira fontos – ha nem fontosabb – mint a pörgős részek ritmikája. Az a jó, ha szétszakítja a fejedet, de ez csak akkor üt igazán, ha olyan részek közé van téve, amikből igazán nagyot tud ütni. Nos, ebben a számban igencsak meggyűlt a bajom, ha egyáltalán visszatérő részeket kerestem, lévén egy igen érdekesen megkomponált nóta. A különböző témák – amik egyébként jók – csak lógnak a levegőben. Egy másik kritika kapcsán már beszéltem arról, hogy mennyire fontos, hogy a hallgató fogódzkodókat találjon a számban, hogy tudja követni a zenekart. Ugyanakkor egy gitáros kollégám nekem egyszer azt mondta, hogy a mai metalcoreban már nincs olyan hogy refrén, meg verze, meg bridge, ezt nem úgy kell nézni. Rendben van, de ha nem így nézem, akkor ez a szám nem több mint egy nagy-nagy headbang, abból sem a dentál-brutál, kicsit annál dallamosabb részek vannak benne. Jók a témák, de rendszer nincs bennük. Többszöri hallgatás után sem maradt meg bennem róla más, csak hogy milyen brutálok a breakdownok, de fogalmam sem volt hogy mikor jön, mikor kell készítsem a nyakizmaimat. Ja, és a disszonáns emelésért, meg a CB rádióért piros pont.

Hangszerek meg hang-szerek…

A felvételek a nagy múltú és patinás Dave házi slágergyárában készültek – és egy szavunk sem lehet rá, de azért talán mégis. Főleg ha KontrollZé anyagához hasonlítanánk – amit nem teszünk. Fénytelen a pergő (bár ez ugyebár hozott anyag), nem értem a cin témákat, a gitárok javarészt rendben vannak, de a vokál néhol túl elöl, néhol túl hátul mozog. Persze nyilvánvalóan lehetett volna csodálatos felvételt is csinálni, csak az nem ennyi idő, meg nem ennyi pénz – ahogyan tartja a mondás. Na meg azt sem felejtem el, hogy ez még mindig csak egy EP. Ezért külön megjegyzem, hogy milyen ötletesre sikeredett a pan használata mind a gitároknál, mind a vokálnál és dobnál. Apropó, a dobról jut eszembe, hogy nagyon jó a double használat – sokszor túlzásba viszik, és “elduplázza” a számot a dobos, de itt tökéletes hangsúlyban van a gitárosok kísérése és a “szétduplázom az agyadat” feelin’.


nuskull

Kaptam hozzá borítót, szép barnára sikeredett, van nekünk rajta koponya, meg egy óra számlapja (lászt áúr of áúr dájing szán, ééérted?), meg kéz, meg fák… Ikonikusnak a koponya meg az óra (ki vitte el a mutatókat? ?) hat, de nem emelkedik ki eléggé, de nagyon tetszik az a dirty textúra, meg a fadeblack, nem rossz munka. Ja, és máig nem tudtam megbocsátani, hogy elloptátok tőlünk a Requiem fontot, de cserébe legalább jó muzsikát játszotok! ? Még nem ejtettem szót a szövegekről, direkt hagytam a végére, hiszen a legtöbb esetben érthetetlen a hallgató számára. Kár, mert ezek igazán jól sikerült szövegek, teli vannak indulattal – amit a zene vissza is tud adni. Gézu pedig igen képzett hörgés terén, főleg a mélyen hörgő tónusa fogott meg, magasabb tartományoknál – főleg a You Returned To Kill Me refrénnél – elvész a hangja ereje, vékony lesz és erőtlen.

Rose Is Off The Bloom

Jóra sikerült az anyag. Tényleg. Főleg a The Key című szám viszi el nálam a pálmát, második helyen a You Returned To Kill Me, aztán az album címadó dal. Amit nem igazán értek, hiszen az avatatlan ember az album címadó dalát hallgatja meg először – és ez esetben ez nem sikerült olyan jól. Nem tartom jó kritikának, ami zenekarokat állít egymás elé, és így egy relatív eredményt ad ki. Fals. Egy zenekar egy amerikai sztárcsapathoz képest lehet amatőr és fénytelen, de a mekényesi asszonykórushoz képest igenis ötletes és hivalkodó. Ugyanakkor híve vagyok annak, hogy egy egy anyagot a zenekar saját magával szemben mérlegeljen. Ezért szeretnék ezen egy kicsit túl mutatni, és utalni arra, hogy bármennyire is jó ez az anyag, bármennyire is durvák a gitárok, és bármennyire is tetszik hogy Gézu énekel egy kicsit, ez az anyag számomra csalódás volt. Hogy miért? Rendkívül egyszerű. Ez a cumó meg sem közelít egy Search Of Tranquilityt, vagy egy Medusa Queent… Azzal az anyaggal be lehet törni a topba, meg lehet nyerni egy tehetségkutatót (vagy akár többet is), ez viszont szinte elvész a többi zenekar anyagai között. Hiába kerestem rajta igazán jó ötleteket, valami egyedit, valamit amit még nem hallottam, nem találtam, ez így sajnos – ki kell mondanom – jó kis metalcore, de nem több. A régi demó kenterbe veri az új anyagról bármelyiket, akármikor, toronymagasan.

Oszd meg

Szólj hozzá