• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube
Beszámoló: XXII. Gitármánia Tábor és Zenei Továbbképző Tábor (5. nap)

Beszámoló: XXII. Gitármánia Tábor és Zenei Továbbképző Tábor (5. nap)


Káosz Központ. Olvasom a tábori programot és végre ez az üdítően rossz zenekarnév fogad. Tizenhárom évesen sem neveztem volna el így a bandámat, ebből egyértelműen arra asszociálok, hogy valamiféle elképesztően rossz punkbandáról szólhat a történet, vagy legrosszabb esetben is egy helyi öregfiúkból álló prosztó rockzenekar lehet a dologban. Nekem tulajdonképpen tökmindegy, a sűrített mennyiségben áradó jazz-massza helyett igazából már bármi megfelel. Erre mit kapok? A kibaszott Harsányi Levente utánzat Kovács Áront, valami veszélytelen rockos erőlködéssel a háta mögött. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Aludnunk kell, fújni egyet a holnap előtt, az elmúlt napokban ugyanis a hangzavarnak és a forróságnak köszönhetően képtelenek voltunk rendesen kipihenni magunkat. Így pedig lehetetlen dolgozni. Úgy döntünk tehát, az estére egy szomszédos, nyugalmasnak tűnő motelben húzzuk meg magunkat, és végre megpróbálunk legalább négy óránál kicsivel többet szunyálni.

Lecuccolunk a szobában, tusolunk egy kellemeset, majd kisétálok a recepcióra, hogy megszerezzem a falat kenyérként áhított wifi jelszavát. Ekkor csapja meg a fülemet az egyre eszkalálódóban lévő zenei terrorizmus első hulláma. Irígy Hónaljmirígy koncert a szomszédos strandon. Az épp divatos mulatós dalok prosztó paródiái legalább olyan szintű intenzitással folynak minket körbe, mint pár órával azelőtt a tábor kapuin belüli jazz-akkordok. Fél óra múlva persze már úgy alszok, mint a jóllakott csecsemő, aki három napja mást sem csinál, csak egyhuzamban, végeláthatatlanul ételért ordít.

Másnap reggel épp időben érkezünk az esedékes étkezésre. Virsli, kenyér, ketchup, mustár, épp elegendő energia arra, hogy nekivágjunk a napnak és ne legyenek mindenféle jazz-zenészekkel kapcsolatos rémlátomásaim. A program délelőttre egy újabb Lukács Peta óra, amiből vajmi keveset értek mint gitáros, ennek ellenére azonban kifejezetten bírom a faszit, és nincs indíttatásom arra, hogy a kezdő gitárkurzuson fecséreljem drága időmet.

A délutáni program Lombos Márton ötletbazár-kurzusa. Ezen kissé úgy érzem, kipécéz magának a tanár úr, hiszen a gyakorlat során úgy fogalmaz, hogy toleránsabbnak kellene lennem a saját kultúrkörömön kívül eső közegek viselkedésével és létformájával kapcsolatban. Nem mondom, hogy nincs igaza, ám úgy érzem, hogy a „fejmosás” (egyébként félreértés ne essék, rendkívül kedvesen, egyfajta modern Buddhaként próbál jó útra téríteni) leginkább a Mocskos Hudini formációnak köszönhető, na és a korábban azonos néven működő blogomon található, provokatív írásaimnak. Nincs ezzel persze semmi probléma, személy szerint határozottan élveztem a kurzust, különösen, amiért leginkább első féléves főiskolai tanulmányaim során átélt kreatív írás órák hangulatát hozza vissza számomra. Lombos Mártonnal meg tök szívesen elbeszélgetnék egyszer négyszemközt, és talán akkor sikerülne mindkettőnknek kissé jobban megértenie a másik indíttatásait.

A kurzus után kis pihenő, próba a hét utolsó fellépésére, este pedig az Ozone Mama rendhagyó koncertje. Nem tudom,említettem-e már, de eddig a táborban fellépő összes előadó koncertje „rendhagyó” volt a program szerint, de egyszerűen képtelenek vagyunk rájönni arra, mi lehet ennek az oka. Ha valaki tud erről bármi információt, azt nagyon szívesen meghívom egy promóciós célból osztogatott jazz-lemezre. Na de visszatérve a koncertre: Azt leszámítva, hogy az Ozone Mama-t egyáltalán alapvetően egyáltalán nem mondanám érdekes zenekarnak, mégis azt kell, hogy mondjam, az eddigi fellépőkhöz képest számomra abszolút csúcspontja voltak. A muzsika (leginkább az énekes stílusának köszönhetően) számomra az Alice in Chains-t idézi, és helyenként egészen jó mocskos rock riffekkel operál. Az egyetlen probléma a dologgal mindössze annyi, hogy cseppet sem mocskosan szólalnak meg, túl steril a hangzás, és túl tiszta az ének. Mindenképp jót tenne a zenekarnak, ha az énekes azonnal láncdohányos lenne és elkezdene masszívan inni, valamint ha leginkább tizenéves fiataloknak tartott rocktáborok helyett füstös, útszéli kocsmákban játszanának szar cuccokon, szar hangosítással.

A nap hátralévő részére nem maradt más, mint a tábori tehetségkutató, melynek tétje nem más, mint a budapesti döntőbe való továbbjutás, melynek díjazása 1 millió forint hangszervásárlásra költhető pénzmag. A tét egyszóval egészen nagy, úgyhogy tűkön ülve várjuk, mikor kezdenek az elmúlt napokban egész jó cimboráinknak fogadott lakótársaink.

dajkag

5. Bejegyzés – Macskát pórázon, fókát meg krumplis zsákba

A Káosz Központ után a szervezetünk és a tudatunk felmondja a szolgálatot. Szentül hittük, hogy valami helyi punk zenekarról lesz szó, akik a szó rockeri értelmében biztos, hogy profik, de a sok jazz után végre hallhatunk torzítást, meg tutátutá dobokat. Kicsit öregek lehetünk már az ilyen egy hetes igénybevételekhez, vagy csak nem akklimatizálódtunk még.
Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk újra kell szervezzük magunkat. Némi kutakodás után bevesszük magunkat egy motelbe, ami olyan mintha az USA déli részén lenne, egy horror filmben. Tökéletes színpadkellék. Mikor a szobát kérjük, az úr figyelmesen megkérdezi, hogy a franciaágyas jó lesz-e. Homoktallérnak néznek minket. Én ledőlök egy órára, Kollega még pucolja a piszkozatát.

Kipihenten ébredünk az USA déli részén. Innen csak 400 méter Szolnok. A reggeli még mindig tápláló. Csókoltatom a konyhai dolgozókat az éter másik feléről is. Exkluzív jó a táp a tábor területén. A szobánk viszont leginkább egy elázott lövészárokra hasonlít. A mai fellépést egészségügyi okokból kihagyjuk.
Lukács Peta előadásán modális orgazmust kapok, és a feedbackelés műhelytitkairól érdeklődöm. Szóba kerül imádott zenei hősöm a tritónusz. Tetszik nekem ez az ember. A jammelés szerinte is nagyon jó dolog, de csak akkor, ha te csinálod, máskülönben fenn áll a veszélye, hogy 20 perces E blues témákba merülünk, ami kívülről unalmas, belülről pedig intellektuális maszturbáció. A metálzenéről való őszinte megnyilatkozása számomra egészen punkos volt. Zenével feltöltve megyünk ki a kurzusról. Egy gyors kávé után kipróbálom a Lőrincz Attila féle Protone kézműves erősítőket egy MPL gitáron. Jó egy órát élvezem az iszonyú jó cuccokat. Fülmegerőszakolós témák hasítják szét a blues sémás teret. Elégedetten és a gőzt kiengedve benyomjuk a déli eledelt.

Délután Lombos Márton ötletszobrászat kurzusára megyünk, ahol interaktív kiképzést kapunk a szövegírás rejtelmeiről erős lélekbelezéssel. Az a 60 perc kicsit ki is vette belőlem az erőt. Meg kellett küzdenem pár belső ellentmondással, de legalább elszavalhattam egy verset!
Holnapra még próbálunk egyet az utolsó akcióra, megkoronázva egy helyben álló mini turnénkat.

Vételezünk egy kis frissítőt és a padról meózzuk az Ozone Mama produkcióját. Egész húzós hard rock muzsika, itt-ott pszichedelikus vagy stonerre emlékeztető elemekkel. Ha kicsit több kosz borítaná és nem volna ilyen steril beválasztanám őket a kedvenceim közé. Az igazi súly hiánya, és a popos refrének megölték a sivatagi hangulatot. Pedig olykor látni véltük őket egy retkes kocsmában viszkit vedelve izzadságban és haragban tocsogni. Az utolsó számuknál egy pórázon tartott macska is feltűnik a színen, aki harcállásban veszi fel a pózt a színpaddal szemben. Milyen időket élünk? Macskát pórázon, fókát meg krumplis zsákba?

Timúr

Oszd meg

Szólj hozzá