• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

Bejegyzések tőle: dajkaG

Premier + kritika: The Heartless Aisha – Still Breathing

A The Heartless Aisha muzsikájával először pár hónappal ezelőtt találkoztam, akkor 2015-ös nagylemezük kapcsán úgy fogalmaztam, hogy „egyszerre érzelmes, szép, valamint nyers és durva muzsika, amit sosem szerettem igazán”. Nos, a képlet azóta kissé változott, hiszen a srácok a legújabb, alig pár napja megjelent dalukkal egy jóval nyersebb, hardcore-osabb irányba mozdultak el, és így már én is bátran kijelenthetem, hogy amit csinálnak, az bizony egyértelmű és megvétózhatatlan faszaság!

Igazi dörmögős, zaporozsec-hangzású basszusal indul az újszülött, Still Breathing című szerzemény, és hogy őszinte legyek, engem a srácoknak már ezzel, így az elején sikerült kilóra megvásárolniuk. 

Premier + kritika: Roar – Demo (2016)

A Roar munkásságával először pár hónappal ezelőtt találkoztam, mikor is átrágtam magam a világhálón fellelhető, nagyjából összes felvételükön. Akkor kifejezetten tetszett a brigádban, hogy igazi klasszikus, kompromisszummentes thrash metált játszanak, és kifejezetten odafigyelnek arra, hogy felvételeik élvezhető minőségben, jó keveréssel kerüljenek a brutális riffekre szomjazó metálrajongó közönség elé.

Nos, ez a jelenlegi anyag esetében sincs másképp. A banda legújabb demója öt dalt tartalmaz, mind az öt igazi, minőségi thrash alkotás. Az első, Délibáb című dal kissé megtévesztően, erősen sötét, black metálos beütéssel kezdődik, majd nagyjából fél perc után elkezd durvulni, és nagy megnyugvásunkra igazi thrash opusszá alakul át. 

Premier + kritika: Nixon – Regényem (2016)

A Regényem című album a szolnoki rapper, Nixon első teljes lemeze, amely mindenféle átvezetőtől és egyéb sallangtól mentesen tíz dalt tartalmaz. Az alapzenéket a BrutalBeat, Kolor, MMC és Bried fedőnevű producerek jegyzik, a felvétel pedig a Redrum Sindicate stúdiójában készült.

Zenét tekintve első hallásra a Nixon által prezentált stílus jóval közelebb áll a „mainstream” raphez, mintsem a kőkemény underground vonalhoz. Ez persze nem azt jelenti, hogy olyan zenei alapokat és szövegeket kapunk, mintha egy Fluor Tomi albumot pattintanánk a lejátszóba, sokkal inkább az AK26-ra, Essemre, és az egyéb RTM-közeli brigádok muzsikájára kell gondolni, csak hát (a vendettától félve írom le) itt sokkal lendületesebb és minőségibb rappet kapunk, mint az átlag RTM-es produkciók esetében. 

Kritika + Premier: BARHX – Magamért (km. Fazy, Krella)

Az első kérdés, ami felmerült bennem a dal meghallgatása előtt, természetesen az volt: na de mégis mi ez a név? Milyen eredetű? Földönkívüli? És hogy ejtik? Barhex? Barhiksz? Barhksz? Na mindegy, tulajdonképpen lényegtelen.

Az előadó polgári neve Barhács Tamás, nyilvánvalóan vezetéknevéből eredeztethető az elsőre kimondhatatlannak tűnő művésznév. Tamás 1991-ben született, 13 éves korában írta élete első rapszövegét, tagja az elektronikus zenei bulikat szervező Celofán Kollektíva nevezetű csoportosulásnak, valamint az E.T.A.P. elnevezésű nujazz, hip-hop, DNB, break brigádnak. Kiadója, az Ill Company saját elmondása szerint „olyan MC-k és producerek tömörülése, akik egy agresszív vonalat követve, hűen adják vissza a mai helyzetet, nyers, szókimondó szövegeikben és “beteges” zenei alapjaikban.”

Nos, BARHX barátunk Facebook oldalán nemrégiben publikált egy dalt hamarosan megjelenő, introval, outroval, és egyéb bónuszokkal együtt 16 számot tartalmazó, Egy Út Van című lemezéről. 

Premier+Kritika: UHC – Reggeli Kávé (2016)

Mocskos rock’n’ roll, ami seggbe rúg, mint a méregerős reggeli kávé.

Mikor először rátévedtem az UHC hivatalos honlapjára és megláttam ennek a kislemeznek a borítóját, úgy gondoltam, hogy itt nyilvánvalóan valamiféle nyugis, elszállós post-rock, esetleg ambient anyagról lesz szó. Erre az érzésre csak ráerősített a minimalista, ámde letisztult és kellemes dizájnnal kivitelezett zenekari weboldal, egyszóval arra készültem, hogy elindítom a lemezt, és amíg lepörög, addig én szépen elnyújtózok és relaxálok egyet. Aztán rákattintottam az első számra és nem is nézhettem volna nagyobbat. 

Tigris lemezbemutató koncert @ Gozsdu Manó Klub, Budapest, 2016. 02. 13.

Még egy sör itthon indulás előtt, aztán kifényesítem a Martenst, és utoljára ellenőrzöm, nálam van-e minden. Kulcs, pénztárca, bérlet szentháromság: rendben, indulhatunk. A ráadás –a mobiltelefon- természetesen így is otthon marad. Nem mehet minden zökkenőmentesen, na de nem is baj. Minek is nyomkodnám a kijelzőjét, ha már annyi idő után újra élőben láthatom magyarhon Kingstonjának, Szolnoknak egyik büszkeségét, a reggae-t egy csipetnyi dallamos punk rockkal fűszerező szuperbrigádot, a Tigrist?

Belegondolni is iszonyatos, de utoljára nagyjából 10-12 évvel ezelőtt láttam őket élőben, egy egri klubkoncert keretein belül. 

6 of 9
123456789