• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

Bejegyzések tőle: dajkaG

Friss dalkezdeményekkel keres zenésztársakat a Once Again egykori legénysége

Friss dalkezdeményekkel keres zenésztársakat a Once Again egykori legénysége

Nem is olyan rég írtunk a Once Again korábban kiadatlan, ambient felvételeit tömörítő anyagáról, melyet Vékony Csaba gyűjtött egybe, valamint Nagy Tamás basszusgitáros házi demófelvételéről, mely egy szál basszusgitárra és dobgépre írt tételeket tartalmaz. Most úgy néz ki, hogy a két zenész újból összeállt, és zenekaralapítás céljából zenésztársakat keresnek. COLLABORATION SHORTS by Tamás Ádám Nagy, Csaba Vékony A mellékelt anyag nem új EP, még csak nem is demó, csupán dalok töredékeit, ötletfoszlányokat tartalmazza. Ha önálló anyagnak nem is tekinthető, azért arra kiváló, hogy a vállalkozó szellemű dobosok és énekesek kapjanak némi képet arról, Csabának és Tamásnak mik az elképzelései egy formálódó, jövőbeli projekt kapcsán. A nyers és egyszerű dalfoszlányokból alapvetően érezhető, hogy a srácok inkább a húzósabb, punkosabb témák felé orientálódnak, de alapvetően sok mindenre nyitottak, és megfelelő zenésztársakkal kiegészülve valami kifejezetten érdekes, a punk, az ambient és a metál határvonalain táncoló dolog is kijöhetne a produkcióból. A hangzásnak mindenesetre nagyon jót tenne egy hús-vér dobos, illetve egy énekes, és talán egy második gitáros sem ártana, aki némileg megfűszerezné az alapvetően egyszerű és húzós témákat, némi komplexitást kölcsönözve a projektnek. Éppen ezért Csaba és Tamás epekedve várja a hasonszőrű témák iránt érdeklődő, lelkes zenésztársak jelentkezését. Bővebb infóért keressétek Csabát a Facebookon.

Kritika: Döbbenet – Párolog a Szeretet (2017)

Kritika: Döbbenet – Párolog a Szeretet (2017)

A józan, paraszti ész letisztult, leülepedett esszenciája, progresszív zenei körítéssel. Avagy: “hé, trógerek, így is lehet ám punkot csinálni!” Az elmúlt években, amióta Szolnok megyei zenekarokkal foglalkozom, észrevettem egy kevésbé szívderítő tendenciát. Tény és való, hogy a jászkunság rengeteg kiváló zenekart adott már e kis hazának, valahogy azonban úgy érzem, flórája és faunája a hip-hop mellett leginkább a metálzene klasszikus és extrém vonulatainak kedvez, főként ezen a téren tapasztalható némi nyersanyag és utánpótlás. Az önmegvalósítást a zenében lelő fiatalok kevésbé fogékonyak az elsőre talán furcsának tűnő, kísérletező zenékre, és sokkal inkább vonzzák őket a súlyos riffek, meg a 3T kora iránt érzett, keserédes nosztalgia varázsa. Nincs ezzel alapvetően semmi gond, thrash metálra és három akkordos punkra egyaránt szüksége van a hazai zenei élet palettájának, azonban nem biztos, hogy érdemes leragadni egy adott milliőben, és nem keresni a kitörési lehetőségeket az új, formabontó megoldásokat. Engem például mindig is hatalmas örömmel tölt el, ha olyan projekttel találkozom, ami ilyen vagy olyan formában, de próbál elszakadni egy adott zsáner dogmatikus beidegződéseitől és visszájára fordítva az elvárásokat képes valami meghökkentőt, valami érdekfeszítőt alkotni mind zeneileg, mind szövegvilágot tekintve. A nevét stílusosan egy rákóczifalvai házipálinkától kölcsönző Döbbenet 2016 őszén alakult Óbudán, tagjait olyan korábbi formációkból ismerhetjük, mint a Csók és Könny, a Gutting Revue, a Guruzsmás, illetve a szolnoki illetőségű Anyám és Nyulam, de az előfutárokat akár napestig is sorolhatnám. A lényeg, hogy a punk körökben jól ismert zenészekből verbuválódott brigád a műfaj intellektuálisabb, progresszívabb vonalát képviseli. A háromakkordos gitárriffek helyett főként cifra basszustémákra építő dalok a politikai korrektség dogmáját egyfajta intellektuális fölénnyel, nyers, ám valahol mégis hűvös és kimért esztétikával röhögik körbe, így a Döbbenet leginkább a honi art-punk kánonba illeszkedik. Elsőre olyan előadók juthatnak róluk eszünkbe, mint a Tekintetes úr, a Burzsoá Nyugdíjasok, vagy épp a szép emlékű Rovátkolt Barom. Azzal a különbséggel persze, hogy a Döbbenet valahol ezek lepárolt, letisztult és leülepedett egyvelege, afféle esszencia, mely a hétköznapok emberének szellemi diadalát már kevésbé szájbarágósan, nyers és kísérletező, ám mégis emészthető és élvezhető hangzásban tárja a hallgatók elé. A kevésbé gitárcentrikus hangzásra, valamint a világot józan, paraszti ésszel szemlélő ember szemszögéből leíró, iróniával és gúnnyal átitatott szövegekre tudatosan erősít rá az együttes vizuális esztétikája is. A tagok a zenekari fotókon leginkább dohos óbudai talponállókban láthatóak egy-egy vizezett csapolt sör, vagy merőkanállal gondosan kimért, savanyú fröccs társaságában. Szinte párolog a fekete-fehér pillanatokból a mindent átitató, barna szofi szagát árasztó hétköznapiság. A logón megjelenő Szabolcska…

Kritika: Decadence – Téveszmélet (2017)

Kritika: Decadence – Téveszmélet (2017)

A karcagi Decadence kilenc hosszú évnyi kihagyás után tavaly év végén jelentkezett újabb nagylemezzel. A Téveszmélet címre keresztelt anyag december 23.-án látta meg a napvilágot és 10 saját dalt tartalmaz. Ezek közül kettő, a Nyitott Elmék és az Elveszett Holnapok már ismerős lehet a rajongók számára. Előbbire a zenekar Németh Mihány (Nímó Kapitány) segítségével forgatott videoklippet, utóbbi pedig egy 2013-as dal, a Gathering the Pain magyar nyelvű újragondolt verziója. Korábban azt írtam a zenekarról, hogy kifejezetten tetszik a muzsikájukban, hogy a súlyos riffek mellé gyakorta dallamos gitármenetek és dallamos énekrészek is párosulnak. Nos, aki hasonlóképpen emiatt kedveli a Decadence zenéjét, annak garantálhatom, hogy a friss anyagban sem fog csalódni. A legnagyobb változás a korábbi lemezekhez képest az, hogy a banda angol dalszövegekről teljes mértékben magyarra váltott, és ez véleményem szerint egyáltalán nem volt rossz döntés. Sőt! A szövegeket továbbra is Harsányi Gábor írja, az album dalai pedig egyfajta koncepció köré épülnek, mondhatni egy egybefüggő történetet mesélnek el, tíz zúzós epizódon keresztül lehetünk fültanúi egy pszichiátriai beteg “gyógyulási” folyamatának. Ha nem is világrengető súlyúak ezek a szövegek, azért kifejezetten igényesen lettek megfogalmazva, érdekes ötletek tűnnek fel a sorok közt, és alapvetően a stílushoz kifejezetten passzoló témát dolgoztak fel a srácok. Persze sokan gondolhatnák, hogy a magyar szövegekkel a Decadence csupán bekorlátozza magát a hazai színtérre és önmaguktól vonják meg a külföldi nyitás lehetőségét. Azonban véleményem szerint az anyanyelvre történő váltás kifejezetten dicséretes és taktikus lépés volt, hiszen így a hazai közönség jóval nagyobb rétegét érheti el a muzsika. No, persze nem azért, mert a magyar rockerek topa, prosztó állatok lennének, akik nem beszélnek idegen nyelveket, csupán érdemes belátnunk, hogy angolul éneklő bandákkal az információs társadalom korában nemhogy Dunát, de Missisipit is rekeszthetnénk. Az originál, külhoni bandák közt rengeteg akad, akik szövegek terén hasonló, vagy épp magasabb színvonalat színvonalat képviselnek magyar vetélytársaiknál. Az anyanyelven írott dalszövegekkel azonban a Decadence itthon simán az érdekesebb produkciók közé tartozik, és külföldön a magyar nyelv adhat némi exkluzivitást is az egyébként teljesen piacképes zenéjüknek. A lemez egy rövid, instrumentális intro-val indul, ami kifejezetten jól felépíti a(z egyébként perfekt módon, rendkívül izlésesen megtervezett) borító és a dalcímek által is sugallt súlyos, baljós hangulatot. Az intro-t követő dalok mindegyike kiválóan hozza azt a szintet, amit az ember 2018-ban egy magyar nyelven éneklő, modern metált játszó zenekartól elvárhat. És hogy miért mondom egyszerűen az, hogy modern metált? Nos: kifejezetten tetszik az anyaggal kapcsolatban az, hogy a korábbi lemezekhez képest…

Kritika: Cozombolis – Valami Most Kezdődik El (2007)

Cozombolis Leonidász Péter, a rövidebb művésznevén egyszerűen csak Cozombolisként ismert görög származású dalszerző/előadó rikító neon színfoltként világít a szolnoki zenei élet palettáján. A mindig pozitív mediterrán vérmérsékletű ifjú pályafutását helyi rock- és metálzenekarokban kezdte, mára pedig alig akad az országban olyan valamirevaló háziasszony, aki ne ismerné a nevét, és ne tudná eldúdolni fejből legalább egy, kereskedelmi rádiók által csúcsra járatott dalának refrénjét. Első, Valami Most Kezdődik El című lemeze 2007-ben, az ország egyik legnagyobb lemezkiadójának támogatásával látott napvilágot. Nos, a dalok nagyobb részét úgy érzem, nem kell senkinek sem bemutatnom, hiszen a kétezres évek végén a lemez több slágerét is orrba-szájba játszották a magyar zenetévék és kereskedelmi csatornák. Olyan tételek származnak erről a lemezről, mint a 2007-es nyár egyik legnagyobb hazai slágere, a klipjében erősen az Eagle Eye Cherry egyetlen nagy dobására emlékeztető A Zenétől Felforr a Vérem, vagy épp a vallások és nemzetek közti békét erősítő, a Zsiguli című Szőke András filmből is ismerős Mintha a Testvéred Volna című darab. Stílusát tekintve az album itt-ott mediterrán hatásokat felmutató, dallamos pop-reggae-rock muzsika, a szövegek pedig leginkább azt hivatottak sugallani a hallgató számára, hogy az élet egy szivárvány tövéből fakadó, leírhatatlan csoda, és soha semmi okunk arra, hogy szomorkodjunk. Nyilvánvalóan ezekre a napfényes, mediterrán tőről fakadó, populáris dallamokra nehéz is lenne elképzelni olyan szövegeket, melyek az élet kilátástalanságáról, az alkoholizmusról, az éhezésről, vagy épp a bölcsőhalálról szólnának, és ez így van rendjén. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy rossz poplemezről beszélnénk, sőt. Ha a mi Leonidászunk valamihez ért, akkor az az igazán fogós, rádióbarát refrének írása, és meg kell vallanom, hogy ezt tényleg kitűnően csinálja. A dalokat aláfestő fúvós hangszerek kifejezetten hangulatossá és szerethetővé teszik a muzsikát, és nagy valószínűséggel, aki azt állítja, hogy sosem volt olyan napja, hogy a fejében az A Zenétől Felforr a Vérem című sláger refrénjét dúdolgatta egész délután, miután azt egyszer hallotta a rádióban, az nyilvánvalóan hazudik. Cozombolis Leonidász Péter zenéje igazi, leértékelt Jamaika, rágógumival dúsított lakótelepi pop-reggae, ami kiváló aláfestő zene a strandok csúcsszezonjának lángos-szagú milliőjéhez, ami emellett még a negyven fokos panellakásban a két gyerek mellett főzőcskéző anyukának is kiváló nyújthat az idegösszeomlás ellen. Az album leghumorosabb tétele egyértelműen a Bikini kocsmai zenegépek és alkoholgőzös falunapok által csúcsra járatott és elkoptatott refrénje köré íródott Részegen Ki Visz Majd Haza című opusz, ami a végletekig romanticizált formában írja körül a heti robotból kiszabaduló, dolgos kispolgár évente egyszeri részegedését, és egy ’95-ben íródott Sipos F….

Kritika: Once Again – Selected Ambients 2014-2017 (2018)

Kritika: Once Again – Selected Ambients 2014-2017 (2018)

Nemrégiben írtunk a Once Again ambient formáció egyik tagjának, Nagy Tamásnak legfrissebb demójáról, azonban amíg Tamás basszusgitárján pötyögött, zenésztársa, Vékony Csaba sem tétlenkedett. Január közepén jelentette meg ugyanis a Selected Ambients című kislemezt, amely hat, 2014 és 2017 között készült, idáig javarészt kiadatlan Once Again dalt tartalmaz. A kislemezen szereplő számok mindegyikében közös, hogy nem gitárra írt, digitális hangszerekre és szintetizátorokra épülő, instrumentális, hangulatkeltő tételekről beszélünk. Ebből fakadóan számomra talán némileg nyersebbek és egyszerűbbek is ezek a dalok, mint a duó 2014-es s/t kislemeze, melyre inkább a post-rock felé hajló, gitárral és basszusgitárral megtámogatott ambient hangzás volt a jellemző. A lemezt indító Bad Dream címéhez hűen vészjósló, álomszerű atmoszférát varázsol elénk, zajos, túlvezérelt szintetizátorhangzással. Az ezt követő Journey Into Space már jóval légiesebb, lebegősebb darab, ami ha kicsit hosszabb lenne és kevésbé darabos, számomra sokkal jobban átérezhető és megélhető lenne, jelenlegi formájában azonban hiába is fekszem rá lehunyt szemmel a hanghullámokra, a dagály alig két perc után ledob magáról és egy újabb, ismét más, vészjósló territóriumokra kalauzoló tétel partjaira vetve eszmélek. A nemes egyszerűséggel hossza után 4:24-nek keresztelt dalban találom magam, melynek túlvezérelt szintetizátorai számomra talán túlzottan is nyersek és idegőrlőek. Ezt azonban szerencsére ismét rendkívül nyugodt, lassú, ám valahol mégis éterien szorongó darab követi, az EP egyik legjobb, So You Think I’m a Loser? című tétele, melynek a legnagyobb hibája a journey Into Space-hez hasonlóan szintén az, hogy talán túlzottan hamar véget ér. A kislemezt záró két dal, a That’s One Small Step…, valamint a Ghost City dallamait ha jól emlékszem, már korábbról is ismerhetjük. Az előbbi egy holdra szállós filmjelenet aláfestő muzsikája is lehetne, míg az utolsó egy afféle disszonáns, idegtépő agymenés, amely nagyon jól érzékelteti, milyen is lehet elveszve bolyongani egy kihalt szellemváros utcáin egy hideg, ködös, barátságtalan napon. Általában egy ilyen jellegű lemez végighallgatása után arra a következtetésre szoktam jutni, hogy ambient anyagról objektív kritikát írni meglehetősen nehéz, sőt, lehetetlen. Éppen ezért szubjektív benyomásaimat összegezve azt mondanám, hogy a Once Again összegyűjtött tételeit tartalmazó kislemez kifejezetten érdekes, hangulatfestő anyag, amely néhol lebegős, légies, néhol pedig kellemesen szorongásos hanghullámokkal bombázza hallójáratainkat, és mindössze két negatívumot tudnék felhozni vele kapcsolatban. Az egyik egyértelműen a dalok rövidsége. Több esetben éreztem azt, hogy hiába is tudna magával jóval távolabbi tájakra sodorni a zene, ha maga a szám jóval hamarabb véget ér, minthogy a külvilágot kizárva képes lennék ráfeküdni a hanghullámok tarajára. A másik probléma talán a hangminőség, mellyel kevésbé vagyok…

Kritika: Nagy Tamás – Árnyékok (2018)

Kritika: Nagy Tamás – Árnyékok (2018)

Befutott a szerkesztőségbe Nagy Tamás legújabb kislemeze, az Árnyékok, és ha már így történt, bele is hallgattunk. Ha valakinek esetleg nem cseng ismerősen a szerző neve, röviden és tömören összefoglalom, mit érdemes tudni róla. Szóval: Nagy Tamás mezőtúri basszusgitáros, zenésztársával, Vékony Csabával kiegészülve alkotják a Once Again nevet viselő, instrumentális ambient post-rock duót. Tamás tavaly egy saját, leginkább „midi-punknak” kategorizálható kislemezzel is jelentkezett, melyről itt az oldalon már szintén olvashattatok. Tamás új anyaga három dalt tartalmaz és a korábbi demóhoz képest szintén kizárólag dobgép és nyers basszusgitár alkotja a hangszeres felhozatalt. Ebből fakadóan már azt hiszem, érezhető, hogy egy kifejezetten minimalista, kísérletező próbálkozásról beszélünk, ami alapvetően nem a rádióbarát közönséget hívatott megszólítani. Az első, Sötétség című tétel egy pörgősebb, punkos dal, ami a dobgép és a basszusgitár hangzása miatt leginkább olyan zenekarokat juttatott eszembe, mint az egykori Anyu Húga, ami alapvetően egy basszusgitárcentrikus, ámde nagyon nyers és ösztönös punk duó volt, valamikor a kétezres évek elején. Habár egy rendkívül egyszerű, minimalista dalról van szó, a váltások miatt nekem kissé darabosra sikeredett, és kevésbé élvezhető, mint mondjuk az ezt követő, valamivel cifrább akkordmenetet felvonultató Árnyékok, amiben egy pillanat erejéig (ha füleim nem csaltak), némi szintetizátor sample is feltűnik. Nagy kár, hogy épp csak egy villanásnyi, hiszen továbbra is fenntartom korábbi véleményem, hogy egy kevés effektezett gitár, esetleg némi háttérzajként funkcionáló szintetizátor kissé fel tudná dobni az anyagot. Nagyjából a harmadik tétel (Fény) esetében is ez a helyzet, lecsupaszított dobgép alapra feljátszott basszustémáról van szó, talán a három közül ez a leginkább átgondolt és összetett darab, már amennyire egy ennyire nyers koncepciónál beszélhetünk összetettségről. Ebben a formában Nagy Tamás EP-je számomra sokkal inkább afféle házi demónak minősül, ami valószínűleg azok számára lesz élvezhető, akik kedvelik háttérzeneként a véresen egyszerű dobgép-témákra megírt basszusmeneteket. Valamiért azonban úgy érzem, ez nem jelent országos szinten egy maréknyi embernél nagyobb közönséget. Ez abból a szempontból kár, hogy Tamás alapvetően egy lelkes zenész, akinek ezen az anyagon is hallhatóan vannak jó ötletei. Szerintem a vonal alapvetően jó, tetszik az a fajta punkos mentalitás, amit torzított gitárok és dühös szövegek nélkül is magán hordoz ez az EP. Ahhoz viszont, hogy ez szélesebb körben is megmozgassa az emberek fantáziáját, mindenképp érdemes lenne néhány egyéb hangszer, esetleg több basszusgitár-effekt integrálásán és alkalmazásán is elgondolkodni. A teljes kislemez meghallgatható Tamás Soundcloud oldalán, illetve Youtube csatornáján is belefülelhettek.

5 of 14
123456789