• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

Bejegyzések tőle: dajkaG

Kritika: Once Again – Selected Ambients 2014-2017 (2018)

Kritika: Once Again – Selected Ambients 2014-2017 (2018)

Nemrégiben írtunk a Once Again ambient formáció egyik tagjának, Nagy Tamásnak legfrissebb demójáról, azonban amíg Tamás basszusgitárján pötyögött, zenésztársa, Vékony Csaba sem tétlenkedett. Január közepén jelentette meg ugyanis a Selected Ambients című kislemezt, amely hat, 2014 és 2017 között készült, idáig javarészt kiadatlan Once Again dalt tartalmaz.

A kislemezen szereplő számok mindegyikében közös, hogy nem gitárra írt, digitális hangszerekre és szintetizátorokra épülő, instrumentális, hangulatkeltő tételekről beszélünk. Ebből fakadóan számomra talán némileg nyersebbek és egyszerűbbek is ezek a dalok, mint a duó 2014-es s/t kislemeze, melyre inkább a post-rock felé hajló, gitárral és basszusgitárral megtámogatott ambient hangzás volt a jellemző. 

Kritika: Nagy Tamás – Árnyékok (2018)

Kritika: Nagy Tamás – Árnyékok (2018)

Befutott a szerkesztőségbe Nagy Tamás legújabb kislemeze, az Árnyékok, és ha már így történt, bele is hallgattunk.

Ha valakinek esetleg nem cseng ismerősen a szerző neve, röviden és tömören összefoglalom, mit érdemes tudni róla. Szóval: Nagy Tamás mezőtúri basszusgitáros, zenésztársával, Vékony Csabával kiegészülve alkotják a Once Again nevet viselő, instrumentális ambient post-rock duót. Tamás tavaly egy saját, leginkább „midi-punknak” kategorizálható kislemezzel is jelentkezett, melyről itt az oldalon már szintén olvashattatok.

Tamás új anyaga három dalt tartalmaz és a korábbi demóhoz képest szintén kizárólag dobgép és nyers basszusgitár alkotja a hangszeres felhozatalt. 

Kritika: Decadence – When Angels Fall (2007)

A karcagi Decadence zenekar munkásságával először nem is annyira régen, mindössze pár hónappal ezelőtt találkoztam, mikor is a kezembe akadt 2008-ban megjelent, Bitter Rain című nagylemezük. Akkor kifejezetten tetszett az album kapcsán, hogy a banda egyszerre produkál rendkívül dallamos és egyben egészségesen súlyos muzsikát, melynek eredményeképp olyan dalok kaptak helyet a Bitter Rain című anyagon, melyeknek egy részét napokig alig bírtam kiverni a fejemből az erős dallamtapadásnak köszönhetően. Ezen felbuzdulva gondoltam egyet, és az internet sűrűjéből előtúrtam a banda 2007-ben, eredetileg a Metal Hammer lemezmellékleteként megjelent, 7 számos EP-jét. 

Kritika: Over My Dawn – Szolnok Trogers EP (2017)

Kritika: Over My Dawn – Szolnok Trogers EP (2017)

Brutális házipálesszel és olcsó sörrel rogyásig pakolt kamionként száguld végig rajtunk az Over My Dawn legújabb, három dalos kislemeze, a Szolnok Trogers. A sofőr erősen be van tépve, a szájából még most is vaskos joint lóg. Folyamatosan nyomja a gázpedált, mellette pedig az út mentén összeszedett, hiányos fogazatú örömlány vigyorog. Közben a magnóból brutális, nyers, türhő riffek ordítanak.

Nagyjából így definiálható az a fajta tróger redneck-metál, amit az OMD a két évvel ezelőtt megjelent lokális himnusz, a Jásztexas óta képvisel. 

Kritika: Rémkölykök – Legrémesebb I.-II.

A jászladányi illetőségű Rémkölykök zenéjével először nagyjából két évvel ezelőtt találkoztam. Egy barátom röhögve küldte át egy ominózus anyagukat a chaten, és mindössze annyit fűzött hozzá a csatolt linkhez: „ezt hallgasd meg, ez tipikusan olyan cucc, ami annyira szar, hogy már jó!” Nos, a szóban forgó dal nem más volt, mint a csapat rendkívül szofisztikált, Fing Himnusz címre keresztelt nótája, amihez fogható olcsó altesti humort talán általános iskolás korom óta nem hallottam, mikor is két tanóra között walkmanről, másolt kazettán üvöltettük a Rózsaszín Pittbull „Valaki beszorult egy zetorba” című örökzöldjét. 

Kritika: Pluside – A Józan Ész Forradalma (2000)

A kéterzres évek elejének underground rapzenéje szinte szétrobbant a pozitív energiától. A baseballsapkás srácok egyre inkább kezdtek rájönni arra, hogy van élet a keménykedésen és a műmájerkedésen is túl, hogy a rap jóval többet jelent, mint az ipari hátszéllel megtolt tv-gengszterkedés, meg a Geszti Péter által tolt degenerált jópofáskodás. Hogy a zene hordozhat igazán pozitív, motiváló üzenetet is, és ez nem feltétlenül kell, hogy együtt járjon azzal, hogy csöpög a nyáltól és a Coelho-szintű álbölcsességektől. Ennek a kornak szinte tökéletes lenyomata a szolnoki Pluside is, akik már nevükben is a pozitivitást, a napfényt és az optimizmust hordozzák. 

4 of 12
12345678