• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

Bejegyzések tőle: dajkaG

Kritika: Rémkölykök – Legrémesebb I.-II.

A jászladányi illetőségű Rémkölykök zenéjével először nagyjából két évvel ezelőtt találkoztam. Egy barátom röhögve küldte át egy ominózus anyagukat a chaten, és mindössze annyit fűzött hozzá a csatolt linkhez: „ezt hallgasd meg, ez tipikusan olyan cucc, ami annyira szar, hogy már jó!” Nos, a szóban forgó dal nem más volt, mint a csapat rendkívül szofisztikált, Fing Himnusz címre keresztelt nótája, amihez fogható olcsó altesti humort talán általános iskolás korom óta nem hallottam, mikor is két tanóra között walkmanről, másolt kazettán üvöltettük a Rózsaszín Pittbull „Valaki beszorult egy zetorba” című örökzöldjét. 

Kritika: Pluside – A Józan Ész Forradalma (2000)

A kéterzres évek elejének underground rapzenéje szinte szétrobbant a pozitív energiától. A baseballsapkás srácok egyre inkább kezdtek rájönni arra, hogy van élet a keménykedésen és a műmájerkedésen is túl, hogy a rap jóval többet jelent, mint az ipari hátszéllel megtolt tv-gengszterkedés, meg a Geszti Péter által tolt degenerált jópofáskodás. Hogy a zene hordozhat igazán pozitív, motiváló üzenetet is, és ez nem feltétlenül kell, hogy együtt járjon azzal, hogy csöpög a nyáltól és a Coelho-szintű álbölcsességektől. Ennek a kornak szinte tökéletes lenyomata a szolnoki Pluside is, akik már nevükben is a pozitivitást, a napfényt és az optimizmust hordozzák. 

Kritika: Nagy Tamás – Vihar Előtt (2017)

Nagy Tamás neve az instrumentális ambient muzsika kedvelőinek már talán ismerősen cseng, hiszen zenésztársával kiegészülve ketten alkotják a Once Again nevű formációt, melyről korábban már itt az oldalon is olvashattatok. Tamás idén az elszállós, post-rockos hangzás helyett egy saját, punkosan nyers, basszusgitár-centrikus kislemezzel rukkolt elő, mely sokkal inkább afféle ujjgyakorlat, mintsem önálló lábakon megálló, befejezett anyag.

Először is talán azzal kezdeném, hogy egy öt számot tartalmazó, instrumentális hanganyag esetében az alig hét perces játékidő igencsak nem hétköznapi, sőt, mondhatni meglehetősen meglepő. 

Kritika: Bobafett & Bobakrome – Bagolyköpet (2010)

Ilyen az, amikor találkozik a bagoly a lajhárral, a hardcore a rappel, és a Jászkunság a Nyírséggel.

Ha valaki esetleg valami csoda folytán nem ismerné eme lemez két vezéralakjának, a magyar hip-hop élet két legfurcsább, leg egyedibb figurájának munkásságát, azoknak álljon itt egy igen rövid biográfia: Bobakrome kisújszállási származású rapper és producer, valamint a Wacuum Airs kiadó vezére egy személyben. Pályafutását a nyolcvanas évek végén, a Helytelen Helyzet nevű punkzenekarban kezdte, majd lassan, de biztosan átnyargalt a magyar rap zavaros vizeire. 

Programajánló: XXVII. Csángó Fesztivál és Népművészeti Vásár és XXII. Örökség Fesztivál

Úgy tűnik, a nyár vége Szolnok megyében a folk jegyében fog telni, hiszen az augusztus nyolcadikán Jászberényben rendezett XXVII. Csángó Fesztivál és Népművészeti Vásár után épphogy csak egy párat kell aludni és már el is érkezünk az idén huszonkettedik alkalommal megrendezett szolnoki Örökség Fesztiválig.

Jászberényben idén immáron huszonhetedik alkalommal kerül megrendezésre a Csángó Fesztivál és Népművészeti Vásár, melynek a táncházak, az autentikus népzenei és világzenei koncertek, valamint a folklór műsorok mellett a gasztronómia és a borok, valamint pálinkák mustrája is szerves részét képezi. 

Premier + Kritika: Mortal Fear – Mortal Fear (2017)

Martfű olyan szinten ontja magából az elmúlt időszakban a jobbnál jobb, ütősebbnél ütősebb metál-lemezeket, hogy lassan illene egyértelműen és visszavonhatatlanul megválasztani a fémzene tiszteletbeli, hazai fővárosának.

De tényleg. „A véres kezeim kiszedik a gyomrod /Ezt érezve te csak azt mondod: /
Mit tettem ellened te rohadt köcsög buzi?! / Erre a bõrödet elkezdem nyúzni”
– hörgi és krákogja kedvesen a martfűi Mortal Fear zenekar frontembere. Mi ez, ha nem maga a vegytiszta, hamisítatlan, brutális metál, kérdem én?

A súlyos riffeket a dalok többségében gyakorta dallamos ikerszólók, fülbemászó gitártémák törik meg, és főként ennek köszönhetően –na meg természetesen a féktelen tempónak is, hiszen a számok nagy része épphogy túllépi a két és félperces játékidőt– a lemez 14 dallal sem lesz unalmas, nem laposodik el, nem fárad meg mire a végére érünk. 

3 of 11
1234567