A fegyverneki Zuhataggal már foglalkoztunk korábban, akkor első, 1997-ben megjelent demójukat vettük górcső alá. Már akkor is említettük, hogy a trió leginkább a kilencvenes évek végén/kétezres évek elején menő mocskos rock hullámába illeszthető, azonban sokkal energikusabb és fantáziadúsabb zenét játszik a stílus azóta is ismert és felkapott bandáinál.
Egyszerűen imádom a magyar amatőr rock- és metálzenekarok halálos komolysággal készített, naiv lemezborítóit. Különösen akkor tudnak nagyot ütni, ha a keménynek és határozottnak képzelt, de a valóságban teljesen esetlenül, már-már nevetségesen kivitelezett grafikához még valami szigorú hangzású, elcsépelt név, és borzalmas lemezcím is párosul. Nos, a 2004-ben alakult Letargia zenekar 2007-es, két dalt tartalmazó felvételének esetében első ránézésre nagyjából ez a helyzet.
Nash 2014-es szólóalbumára véletlenül akadtam rá, mikor a Wacuum Airs oldalát böngészve régebbi Bobakrome kiadványok után kutattam. Az előadóról korábban nem hallottam, és akárhogyan is próbáltam bármiféle információt felhajtani róla a neten, sajnos nem sok mindent találtam. Mindössze annyit, hogy egy kisújszállási formáról beszélünk, akinek első (és azóta utolsó) szólólemeze 2014-ben jelent meg, 2016 óta pedig a Slow Village nevű formációt erősíti.
Új dallal jelentkezett Nagy Tamás basszusgitáros, akit főként a Once Again nevű ambient/post-rock duóból ismerhetünk. A dal és a klip is igazi Do It Yourself alkotás, mely a profizmus és a bonyolult beállítások helyett sokkal inkább a hangulatok elkapására és megörökítésére fókuszál. Hogy az új dal után új album, vagy új projekt is van-e a láthatáron, arról egyelőre nincsenek értesüléseink.
A jászárokszállási Erato 1988-as anyaga egy legendás éra végének előfutára. Azokban az időkben született, amikor a hard rock már az utolsókat rúgta, és helyét átvették a friss, fiatalos zenei irányzatok, ezzel is előrevetítve a hamarosan bekövetkező társadalmi és politikai változásokat. A lemez 12 dalt tartalmaz, melyek valószínűsíthetően egy próbán vagy egy eldugott garázs-stódióban készültek. A minőség nem jó, ám nem is hallgathatatlan, sőt, azt is mondhatnánk, hogy a kissé poros hangzás csak hozzáad a dalok hangulatához, és visszarepít abba az érába, amikor a felvételek születtek.
A Toxic Terror tiszavirág életű, kisújszállási thrash metal zenekar, akik a kilencvenes évek elején, a műfaj hazai hőskorában voltak aktívak. Ekkor jelentettek meg egy demókazettát, miután nem sokkal később el is párologtak a köztudatból. Időről időre újra összeállnak, hogy egy-egy koncerttel megörvendeztessék a radioaktív fémzenére éhes közönséget. Most előtúrtuk a múlt betonszarkofágjaiból First Second of Suicide címre keresztelt anyagukat, és megfüleltük, ugyanolyan veszélyes-e a sugárzás így 27 év távlatából is, mint anno ’92-ben volt. Nos, csalódtunk is némileg, meg nem is, hiszen ahogyan már Csernobilt sem életveszélyes meglátogatni, úgy ez a hat számos kazetta is némileg élét vesztette és eljárt dalai felett az idő.