• facebook
  • flickr
  • soundcloud
  • youtube

ahol a zene megtalál

Kritika: Magma – Hagyaték (2007)

Kritika: Magma – Hagyaték (2007)

Elképzelhető, hogy én álltam neki rosszul, hogy egyből a fejénél kezdtem. Ez most így persze, hogy érthetetlen. Kilépve a fejszekrényemből, hogy az olvasók is értsék, a mezőtúri Magmánál előbb hallgattam meg az érett munkákat – Despota (2010) – és visszafelé haladtam. A 2007-es Hagyatékkal meg kellett küzdenem, mivel ahhoz képest bőven érezni azt a 3 év fejlődést.

Hirdess a szolnokzene.hu címlapján!
Filmajánló: Salad Days (2014)

Filmajánló: Salad Days (2014)

A dokumentumfilmnek átfogó, objektív képet kell mutatnia az általa vizsgált területről, legyen szó természeti jelenségről, történelmi korszakról, vagy akár kulturális szegmensről. Persze a szabályok arra valók, hogy megszegjék őket. Kétféleképpen sülhet el a dolog: vagy valami borzalmasan rossz születik, vagy – mint ebben jelen esetben is – valami fantasztikus.

Kritika: Sinful Passions – Demo (2007)

Kritika: Sinful Passions – Demo (2007)

A karcagi Sinful Passions viszonylag nagy múltra tekint vissza, hiszen a legelső demójuk amit éppen górcső alá veszünk 2007-ben látta meg a napvilágot és Mátyás Attila (F.O. System) kezei alatt formálódott. A négy instrumentális tétel szépen szól, bár szerintem kicsit vékonyan. A hegedű beemelése a rockba mindig is érdekes lehetőségekkel szolgált, hiszen a hangszer szinte végtelen lehetőségek tárházát kínálja nemcsak magában, de más műfajokkal házasítva pláne! A kompozíciók ügyesek, de mégis hiányérzetem van. Az Alázat nélkül kezdő akkordjai hallatán Bruce Springsteen ugrott be. Ez egy alapvetően reményekkel teli, mondhatni kedves kompozíció, amit a bólogatós részek tesznek kicsit feszesebbé, mégis hiányzik nekem a csúcspont. Ellenben a hegedűtéma ebben a legerősebb. A beépített keleti elemek eléggé felhúzzák a feszültségpontot, mégsem érkezik a robbanás, amit annyira várnék. A banda jó ízléssel vegyíti a műfajokat, kerülve a művészkedést igényes kikapcsolódást nyújtva. A Hazudtak illetve a Nap című kompozíciók az élmezőnyös magyar folk-rockot (nemzeti rock?) idézik. Ezek igazán erősek lehetnének egy ütős szöveggel, persze nem feltétlenül ebben a témában, mert zeneileg bár ezt idézik, kár volna elcsépelni őket egy szittya-magyar betéttel. A Szárnyakon az előző három képletén alapszik, de már előtérbe kerülnek merészebb megoldások is, amik az „igazi” klasszikus zene irányába tesznek bátor kikacsintást. Hiányérzetem legfőképp a csúcs- és feszültségpontok kihagyásától van. Nem elég erős a belső dinamika, nincs benne elég vadság, túlságosan visszafogottak a zenészek, pedig érződik, hogy nagyon sok van bennük, mind tudás, mint kreativitás szempontjából. A rögzített csírák óta persze eltelt 11 év. Látatlanban ez alapján tudok dolgozni. A Sinful Passions egy jó kezdeményezés. Félő azonban, hogycsak volt, hiszen a zenekar 2016 óta nem hallatott magáról. A demo meghallgatható a Facebook oldalon, azonban a korábban beharangozott nagylemezből sajnos félő, hogy már nem lesz semmi. Sinful Passion facebook Sinful Passions hivatalos

Kritika: Enola Gay – Demo (1996)

Kritika: Enola Gay – Demo (1996)

A szolnoki Enola Gay a 90-es évek kelet-magyar punkjának úttörője 96-ban rögzített demójával meggyűlt a bajom. Nem rossz, de nem is világrengető. Megyei szinten a punktörténelem fontos darabjának is tekinthető, összességében azonban mégsem annyira érdekes, mint amennyire a zenekar ezt követő anyagai, illetve a tagok későbbi, jóval ismertebb és sikeresebb projektjei.

Filmajánló: Felhangolva (2010)

Filmajánló: Felhangolva (2010)

Az asszonnyal ültem le megnézni ezt a filmet, és az elején szépen rám is ijesztett, mikor közölte, hogy ő itt ismeri az összes színészt, mivel a java részük sitcomokban játszott eleddig. Aztán egyszer csak felröhögtem. A történet szerint egy Asron nevezetű fiatal srác egy lemezcégnél dolgozik, és szép kis polgári élete van a barátnőjével. A másik szálon Aldous Snow az önpusztító életmódot folytató rocksztár túl van élete legrosszabb lemezén. A lemezcég pénzügyi gondokkal küzd, és az egyetlen megoldást Snow jubileumi koncertjében látják, ehhez azonban Angliából az Egyesült Államokba kellene áthozni a drogos, és alkoholista sztárt, amivel a kedves kis szerencsétlen pufifánkot Aaront bízzák meg. Az író-rendező Nicholas Stoller a ködös Albion szülötte, és talán éppen ez az oka annak, hogy nem a szokásos sitcom poénok szerepelnek a repertoárban. Miután végignéztem a másfélórás gegsorozatot, arra jutottam, hogy ez a paródia paródiája, mégsem akar nagyot fogni, egyszerűen csak szórakoztató. A középszer felett van egy kicsivel, nem egy világmegváltó alkotás, de ahogy a zeneipar diktatórikus vonásait, vagy a nagyarcú rockzenészek allűrjeit tálalja az zseniális. Sosem gondoltam volna, hogy látom majd egyszer, ahogy Puff Daddy megeszi a saját fejét, vagy hallok majd olyan drogkoktélról, aminek szerves alkotóeleme a hipó. Tele van a film ún. intermediális utalásokkal, (MTV, TMC, VH1 stb…) amik még élőbbé teszik ezt az univerzumot, amiben egy hétig szívesen elszórakoznánk, két hányás és egy adrenalininjekció között. Russel Brand a közismert humorista és médiapolihisztor jól hozza a megkattant idióta popikont, aki odasóz a cameo szerepben feltűnő Lars Ulrichnak is: „Menj és baszogass inkább egy letöltő oldalt, te dán köcsög!” Az emészthetőség kedvéért a kötelező romantikus szálak el kell varrni, tehát Aaronnak rendeznie kell a viszonyát asszonyával, Snownak az apjával, és arra is rá kell jönniük, hogy ez az ipar bizony nagyon felszínes. A betétdalok között van egy jó pár, ami szerethető ezért jár a keksz! Az ember humorérzéke válogatja, hogy jól szórakozik-e majd rajta vagy sem, de aki szereti a kifinomultabban dolgozó, türhő poénokat egyszer bátran fusson neki, még akkor is, ha „ az Afrika szülötte egy kibaszott szar lemez”.

Kritika: Nash – Nagykunsáv (2014)

Kritika: Nash – Nagykunsáv (2014)

Nash 2014-es szólóalbumára véletlenül akadtam rá, mikor a Wacuum Airs oldalát böngészve régebbi Bobakrome kiadványok után kutattam. Az előadóról korábban nem hallottam, és akárhogyan is próbáltam bármiféle információt felhajtani róla a neten, sajnos nem sok mindent találtam. Mindössze annyit, hogy egy kisújszállási formáról beszélünk, akinek első (és azóta utolsó) szólólemeze 2014-ben jelent meg, 2016 óta pedig a Slow Village nevű formációt erősíti.

1 of 118
12345